Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2019. Október 21. 11:48, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Hét festő, tíz nap és számos közös program

Hét festő, tíz nap és számos közös program

Megkezdődött a XX. Hódmezővásárhelyi Festőszimpózium

Hommage à TornyaiJános címmel vette kezdetét a Hódmezővásárhelyen huszadik alkalommal megrendezett festőszimpózium. A hét festőművész – közöttük három vásárhelyi és négy, az ország más területéről érkezett alkotó – a Tornyai János Múzeum szervezésében október 15. és 24. között alkot a MANK Hódmezővásárhelyi Művésztelepén, s emellett számos közös, sőt az érdeklődők számára is nyilvános programon is részt vesznek.

Minderről a szervező közgyűjtemény művészettörténésze, Képiró Ágnes adott tájékoztatást, megemlítve, hogy a résztvevő művészek között Vásárhelyt képviseli az idei őszi tárlat Tornyai-plakettes alkotója, Szabó Klára Petra, valamint Kéri László és Sonkoly Tibor festőművészek, továbbá a fővárosból érkezett Szuharevszki Mihály, Papageorgiu Andrea és Rózsa Luca Sára. Szolnokról csatlakozik a szimpóziumhoz Verebes György, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke.

A közös alkotás és eszmecsere mellett a résztvevők kirándulást tesznek Csomorkányra és Mártélyra. Október 20-án, vasárnap 15 órátólRózsa Luca Sára, a tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat Fiatal Festők Nívódíjával elismert művésze nyilvános tárlatvezetést tart a Tornyai János Múzeumbanlátható Thy will be donecímű egyéni kiállításán, valamint október 22-én, kedden 17 órától a szimpózium résztvevőivel kerekasztalbeszélgetésre kerül sor az Alföldi GalériábanFestészet macímmel. Mindkét rendezvény kapcsolódik a Magyar Festészet Napja országos képzőművészeti programsorozathoz, amelynek idén Hódmezővásárhely kiemelt helyszíne.

Képiró Ágnes arról is szólt, hogy a szimpózium alatt készült alkotásokból válogatva Tornyai János születésének 151. évfordulóján, a Tornyai-emlékév zárásaként, 2020. január 18-án nyílik kiállítás a Tornyai-múzeumban és a szimpózium alkotóinak egy-egy művével gyarapodik majd a vásárhelyi múzeum képzőművészeti gyűjteménye.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:43, vasárnap | Életmód

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.