Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2022. Január 09. 17:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens

Győzelemmel kezdte az évet a Kosársuli

Győzelemmel kezdte az évet a Kosársuli

Nem várt könnyű első meccs 2022-ben a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársulira, hiszen az a SMAFC látogatott a Hódtói Sportcsarnokba, amely szeptemberben, az első bajnoki fordulóban, Sopronban 86-71-re győzött.

A rövid téli pihenő után azonban már-már kötelező volt a siker a Kosársuli számára, ugyanis a sűrű januári program valószínűleg nagyban meghatározza az alapszakasz végső sorrendjét és így a rájátszást is. Ezúttal hiányzott a keretből Semin Burko, de rajta kívül mindenkire számíthatott a Szablics Péter, Utasi Gábor edzőpáros.

Jobban kezdett a tabellán a vásárhelyiek mögött álló, a legponterősebb játékosát a hetekben elveszítő SMAFC (Füzi Róbert Veszprémbe igazolt), Carlos Vallejo együttese Kovács és Schöll vezetésével, jó palánk alatti játékkal állva hagyta a pontatlan Kosársulit. A 8. percben tíz ponttal mentek a vendégek (9-19), és hiába süllyesztett el egy-egy triplát Borbáth és Varga Ákos, a negyed végére hétpontos különbség maradt (20-27):

A második negyed aztán teljesen fordítva alakult, és jóformán eldöntötte az egész meccset. A Kosársuli megnyugodott, és többek között Varga Zalán hármasainak köszönhetően 11-0-s rohammal vette át a vezetést (22-29 a 12., 33-29 a 15. percben), majd Varga Ákos kosarai növelték tovább az előnyt. A játékrész, egyben a félidő vége is a hazai közönség kedve szerint alakult, ami főként Bálint tripláinak, majd a szünet előtti utolsó mozzanatként Borbáth labdaszerzésének és ziccerének volt köszönhető.

49-40-ről pedig nem tudtak visszazárkózni a soproniak, noha természetesen megpróbálták: előbb átlépte a tíz pontot a különbség, majd a harmadik negyed közepén triplapárbaj alakult ki, az egymás után jövő öt hármasból azonban végül 4-3-as arányban a Kosársuli jött ki jobban. Ezt követően Pavlovic és Vejinovic villanásai következtek, és mivel a védekezés is összeállt, az utolsó tíz perc már abszolút stabil vásárhelyi előnnyel indult (73-58).

A hajrában nem lassított a Kosársuli, a különbség szinte végig a húsz pont környékén táncolt, majd egyszer át is törte a határt. A kozmetikázás mellett lehetőség volt arra is, hogy mindenki pályára lépjen, a végén pedig még az is belefért, hogy a SMAFC kicsit faragjon a hátrányból: 93-80-ra nyert a Kosársuli, és megszerezte hatodik győzelmét a szezonban. A sikerből öten is tíz ponttal vagy tíz pont fölött vették ki a részüket, közülük is kiemelkedő a saját nevelésű játékosok közül Borbáth teljesítménye.

NB I/B Zöld csoport, 14. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-SMAFC 93-80 (20-27, 29-13, 24-18, 20-22)


Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Kovács, Drenyovszki, dr. Danka


Kosársuli: Varga Á. 23/12, Bodócsi 2, Varga Z. 18/12, Pavlovic 15, Bálint 13/9
Cserék: Borbáth 10/6, Vejinovic 7, Knyur 3/3, Kovacevic 2, Megyesi -, Nánási -
Edzőpáros: Szablics Péter, Utasi Gábor


SMAFC: Csátaljai 13/3, Hajnal 17/15, Papp 5, Schöll 23/3, Kovács 12
Cserék: Németh 7, Heiszenberger 2, Mándity 1, Nyikos -, Szegedi -
Vezetőedző: Carlos Vallejo

Utasi Gábor értékelése: "A második negyedre összeállt a védekezés, amit aztán az egész mérkőzés során fenn tudtunk tartani. Ennek köszönhető a győzelmünk, valamint a hatalmas lelkesedésnek, amit egész meccsen mutatott a csaoat. Nagyon örülök, hogy a vásárhelyi nevelésű fiataljaink értékes perceket tudtak tölteni a pályán."

Az U20-asok felvették a kesztyűt a listavezető soproniakkal, de nem sikerült elvenni a veretlenségüket: 69-56-ra a vendégek nyertek. A Kosársuli maradt negyedik a tabellán, míg a soproniak vezetik a bajnokságot.

Folytatás vasárnap az Újpest otthonában.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód

EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón

Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.