Hírek
2016. Augusztus 29. 14:48, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Győzelemmel kezdett a Kosársuli
Közel háromhetes kőkemény edzésmunka után a szerbiai Apatinban kezdte meg felkészülési mérkőzéseinek sorát a Vásárhelyi Kosársuli NB I/B-s felnőtt csapata.
Sikeresen, ugyanis szinte végig vezetve, helyenként egészen jó játékkal sikerült legyőzni a II. ligás házigazdákat.
A mérkőzés első perceiben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Vásárhelyi oldalon sok hiba jellemezte a támadó játékot, amit a hazaiak könnyű kosarakkal büntettek. Utasi Gábor tanítványai fokozatosan lendültek játékba és Vas tripláival átvették a vezetést. A második negyedben pontosabbá váltak a támadások és összeállt a védekezés is. Kelemenék rengeteg labdát szereztek letámadásból, így a szünetre már 17 pontosra nőtt a különbség.
A szerb kosárlabdázókra nem jellemző hogy feladnák a meccset bármekkora is a különbség. A harmadik játékrészben a hazaiak minden eszközt be is vetettek, hogy közelebb zárkózzanak, nem riadva vissza a durva szabálytalanságoktól sem. Tíz pont alá csökkent az előny, de az eddigiektől szervezetlenebbül játszva is megnyerték Vas Péterék ezt a negyedet.
Az utolsó tíz percre kicsit elfáradtak a mieink, és ekkor már egyre több hiba csúszott a játékukba. Sok volt a rosszul megválasztott dobás és az eladott labda, de a győzelmet nem fenyegette veszély. A mérkőzés üde színfoltja volt a felnőttek között most először pályára lépő 18 éves Domján Ferenc, aki a találkozó végén kapott játéklehetőséget és ezt zsinórban dobott nyolc pontjával meg is hálálta.
KK Dunav - Vásárhelyi Kosársuli 78-91 (22-24, 11-26, 19-22, 26-19)
Kosársuli: SZABÓ P. 12/6, KELEMEN 11, VAS P. 15/12, Varga Z. 5/3, Genal 9,
csere: Pavlovic 5/3, Béres 4, Nemes 6, Rostás I. 8, Rostás G. 8, Domján 8.
Utasi Gábor edző: „Még a felkészülés közepén tartunk, ezért a támadó játékunk elég döcögős volt, viszont a védekezésünkben már láttam a rengeteg befektetett munkát. A kicsit hosszúra nyúlt utazás után nehézkesen mozogtunk, de ahogy felpörögtek a srácok egyre jobbá vált a játékunk. Mindenki nagyon jól szállt be. Volt, aki védekezésben és volt, aki támadásban tudott többet hozzátenni a győzelemhez.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
