Hírek
2015. Március 31. 15:26, kedd |
Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy
Folytatódik a felkészülés
Szakcsoportos lövészetet tartottak március végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.
A hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalj bázisán megalakított Zászlóalj Harccsoport (ZHCS) tovább folytatja a felkészülést az őszi NATO CREVAL* ellenőrzésre. A NATO Szövetséges Európai Főparancsnokságának alárendeltségébe tartozó, szövetségi műveletekre felajánlott és kijelölt zászlóalj szintű erők kiképzését az alapoktól kezdve kell felépíteni, amelynek egyik lépcsőfoka a szakcsoportos felkészülések végrehajtása.
A szakcsoportos felkészítés során a zászlóalj alegységeinél lévő katonákat a beosztásuk szerint vonták össze egy csoportba, ahol egy szakcsoport vezető irányítása alatt célirányos felkészítést hajtottak végre a beosztásukhoz rendszeresített eszközökre, fegyverekre. A lövészek szakcsoportos kiképzésének záró mozzanata az éleslövészet volt, ahol a géppuskások, mesterlövészek, RPG irányzók és a toronylövészek az eddig elsajátított ismereteikről adtak számot.
A lövészeten résztvevő közel 160 katona lőkészségének növelése, illetve annak szinten tartása érdekében a kezdő lőgyakorlatok után az egymásra épülő és egyre nehezebb lőgyakorlatok követték egymást.
A hódmezővásárhelyi laktanyában ezzel párhozamosan a gép- és harcjármű vezetők, illetve a híradó szakállomány felkészítése folyt. A szakcsoportos felkészülések befejezése után a következő kiképzési héttől a nem szervezetszerű felkészítéseket kezdi meg a 62. lövészzászlóalj.
(*CREVAL (Combat Readiness Evalution of Land Headquarters and Units) kifejezés a NATO Szövetséges Európai Főparancsnokságának alárendeltségébe tartozó, szövetségi műveletekre felajánlott és kijelölt zászlóalj szintű, szárazföldi alegységek alkalmazási készenlétének felmérési és értékelési rendszerét jelenti.)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
