Hírek
2017. November 23. 07:12, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Folytatják az Iszlám Állam elszánt harcosai a terrort
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elszánt harcosai a területi veszteségek után is folytathatják a harcot.
A szakértő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában kiemelte: akik a terrorszervezet soraiban az utolsókig kitartottak és harcoltak, "meglehetősen elszántak", és realitásként kell kezelni, hogy terrorsejtnél helyezkedhetnek el. Ezért szerinte a titkosszolgálatoknak fel kell készülnie a terrorcselekmények megelőzésére.
Horváth József elmondta, a szolgálatok Németországban is kontroll alatt tartják azokat, akik az Iszlám Állam soraiban folytatott harcokból térnek vissza.
A Die Welt című lap számolt be arról, hogy kedden Németországban elfogtak hat szír férfit, akik a hatóságok szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai, és valószínűleg merényletekre készültek. A frankfurti tartományi legfőbb ügyészség megerősítette az információkat, és közölte, hogy a csoport egy nyilvános helyszín ellen tervezett támadást.
Horváth József azt mondta: az eddigi információk szerint a német hatóságok éles lőfegyvert és robbanóanyagot is találtak náluk, s a karácsonyi ünnepekre időzítettek támadást.
A szakértő ugyanakkor megjegyezte: a terrorgyanús férfiak szírnek mondták magukat, de nem tudni, hogy valójában kik ők, milyen nemzetiségűek. Azt sem tudni, hogy mit csináltak pontosan az Iszlám Államnál - jegyezte meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
