Hírek
2016. Január 27. 20:01, szerda |
Helyi
Forrás: Benkő László
Folynak az előkészületek az ifjúsági úszó EB-re
Hódmezővásárhelyre látogatott dr. Tóth Ákos, a hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó Európa-bajnokság versenyigazgatója.
A július 6-10-i nemzetközi viadal előkészületeiről Almási István polgármester, dr. Tóth Ákos és Benkő Zsolt a verseny szervezőbizottságának elnöke, önkormányzati képviselő a Gyarmati Dezső Sportuszodában tájékoztatta a sajtó munkatársait.
Almási István polgármester az ifjúsági Európa-bajnokság előkészületi munkáiról beszélt. Elmondta, hogy a Török Sándor Strandfürdő és a Gyarmati Dezső Sportuszoda felújítása folyamatosan zajlik.
Az újonnan épülő hasznos alapterület 2321 m². A fedett uszodában a nagymedence körüli munkálatok már befejeződtek, jelenleg a tanmedence felújítása folyik. Az épület nyílászáróinak cseréje megtörtént, az öltözőkben az öltözőszekrényeket és padokat fogják cserélni, valamint a közösségi tereket kifesteni. A bemelegítő medencénél az alagsor és a medencetér elkészült, a feszített víztükör rendszerének kialakítását végzik jelenleg az építők. A kiszolgáló helyiségek és a gépészeti tér külső falai állnak, megkezdték az elektromos alapvezetékek kiépítését. A régi lelátók lebontásával egy nagyobb alapterületű edzőterem, öltöző, vizes blokk, valamint egy karbantartó műhely, szociális helyiségek és iroda kap elhelyezést.
A tervezés és építkezés összértéke 1 milliárd 243 millió Ft. Az eredménykijelző, uszodatechnika, vagyonvédelmi rendszer, hangosítás, informatikai hálózat részben kiépült. Az informatikai vezetékes és vezeték nélküli rendszer fejlesztése, valamint a vagyonvédelmi rendszer kiépítése még megoldásra vár. A fejlesztések várhatóan tavasszal - tervek szerint április végén - fognak befejeződni, így próbaüzemre is lesz idő az Ifjúsági Európa Bajnokság megrendezéséig.
Dr. Tóth Ákos a hódmezővásárhelyi ifjúsági úszó Európa-bajnokság versenyigazgatója beszédében kiemelte, hogy nagy esemény előtt áll a Magyar Úszó Szövetség, mivel jelentős sportesemény lett Európában az ifjúsági Európa-bajnokság. Visszatekintett az EB-k történetére, a versenyzőkre, kihangsúlyozta, hogy 2001. óta 52 aranyérmet nyertek úszóink. Sikeresnek látja az előkészületi munkálatokat, a mindenre kiterjedő figyelmet és gondosságot pedig megnyugtatónak tartja. Nagyon sok munka vár még a szervező bizottságra de bízik abban, hogy az ifjúsági OB (amely szintén nyáron lesz) jó tapasztalatokat fog hozni és egy nagyszerű Ifjúsági Európa Bajnokságot fognak rendezni.
Benkő Zsolt a verseny szervezőbizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy komoly beruházások folynak a Strandfürdő területén, amely remélhetőleg a jövőnek is szól. Továbbra is várják az angolul társalgási szinten beszélő önkéntesek jelentkezését, akiket tolmácsolásra és a csapatok mellé kívánnak beosztani. Az önkéntesek az EB hivatalos honlapjáról tudják letölteni a jelentkezési ívet. Fontos feladat még a szállás és utaztatás megszervezése, megfelelő körülmények biztosítása a csapatok számára. A bizottságnak még nagyon sok feladatot kell a következő hetekben megoldania, hogy egy sikeres ifjúsági EB-t tudjanak lebonyolítani Hódmezővásárhelyen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
