Hírek
2019. Március 22. 11:18, péntek |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Félidőnél jár a TeSzedd!

Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - A MÁV-csoport idén is nagy létszámmal vesz részt a gyűjtésben
Idén immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a TeSzedd! akciót március 18-24. között, ami ebben az évben a Fenntarthatósági Témahét köré szerveződik. Az idei évben a vasúttársaság 1035 alkalmazottja az egész országban összesen 82 helyszínen gyűjti az elhagyott hulladékot.
A kampány Budapesten a IV. kerületben az Újpest-Rákospalota vasútállomáson kezdődött március 18-án. A nyitó sajtótájékoztatón részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Nagy István agrárminiszter és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Ezzel hivatalosan is elindult az országos akció, melynek keretében a MÁV-csoport 1035 önkéntessel vesz részt, az egész országban összesen 82 helyszínre vonulnak ki a vasúttársaság dolgozói a héten, hogy összegyűjtsék a nem vasúti tevékenységből származó, de vasúti területeken elhagyott hulladékot.
A MÁV nem csak az akció keretében, hanem egész évben folyamatosan gondoskodik az illegális hulladék elszállításáról. Tavaly a vasúti területekről országszerte 1090 tonna lakossági hulladékhalmot vitetett el a MÁV. Idén eddig 584 tonna (Budapest közigazgatási határain belül található vasúti területekről megközelítőleg 342,5 tonna, vidéki MÁV-területekről pedig 241,5 tonna) jogszerűtlenül elhelyezett szemetet szállíttatott el a vasúttársaság.
A vasúti területek megtisztítása és tisztán tartása a vasúttársaság fontos feladata, ez azonban csak akkor járhat tartós eredménnyel, ha az elvégzett munkát értékelő és a tisztaságot megbecsülő lakóközösségek is együttműködnek a környezet megóvásában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.