Városlista
2025. október 3, péntek - Helga

Hírek

2012. Július 18. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Fegyelmi eljárás indul Nagykanizsán a fogyatékosok intézményének igazgatója ellen

Fegyelmi eljárás indul Nagykanizsán a fogyatékosok intézményének igazgatója ellen

A panaszok meghallgatása után a nagykanizsai közgyűlés kedden, rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy fegyelmi eljárásban tisztázzák: felelősségre vonható-e a Fogyatékkal Élők Integrált Intézményének igazgatója, aki ellen egyebek mellett a zaklatás vádját is megfogalmazta egy dolgozó.

A zárt ülésen hozott döntés után Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta: egy négytagú bizottság meghallgatta és jegyzőkönyvezte a panaszokat, illetve az igazgató ellenvéleményét, de ezek alapján nem tudtak döntést hozni. Ezért az oktatási bizottság elnökének személyében vizsgálóbiztost jelöltek ki, aki 15 napon belül megállapításokat tesz, és ezután kerül ismét a közgyűlés elé az intézményvezetővel kapcsolatos döntés.
Az eset előzménye, hogy Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke egy hónappal ezelőtt levélben kérte Nagykanizsa polgármesterét, indítson soron kívüli vizsgálatot. Az intézmény dolgozóinak panaszai alapján írt levelében a többi között arról számolt be, hogy a jelzések szerint a nemrég kinevezett vezető megalázza a dolgozókat, és semmibe veszi az ápoltakat.
Az önkormányzat négytagú bizottságot állított fel a panaszok kivizsgálására, hogy kiderüljön, az igazgató megszegte-e közalkalmazotti jogviszonyából eredő kötelezettségeit. Ez a vizsgálati anyag került a mostani zárt ülésen a város képviselői elé.
A Zalai Hírlap online kiadása kedden a birtokába került jegyzőkönyvek alapján arról számolt be, hogy az alkalmazottak például azt nehezményezték: naponta egy gumikesztyűt kaphatnak, a korábban használt fertőtlenítő- és tisztítószerek helyett háztartási vegyszereket kell használniuk. A dolgozók szerint az igazgató nem fogadja a köszönésüket, nem hallgatja meg a problémáikat, és a terápiás szobában lévő masszázsfotelt "kisajátította".
A jegyzőkönyv alapján a lap írása arra is kitér, hogy az egyik női dolgozó zaklatással vádolta meg az igazgatót, állítása szerint az többször vele masszíroztatta magát, hivatalos ürüggyel a lakására hívta, és az egyik közösségi portálon is üzengetett neki. A bizottság ezzel kapcsolatban arra az álláspontra jutott, hogy ezt a fajta cselekményt a törvény is szankcionálja, így a dolgozó bármikor tehet feljelentést.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld

Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása

Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.

2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot

Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát

2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van

2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld

Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre

Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.