Városlista
2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2017. Május 29. 10:47, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

EZÜSTÉRMESEK A RAKÉTÁK

EZÜSTÉRMESEK A RAKÉTÁK

Az utolsó pillanatig küzdve kapott ki a Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság Döntőjének fináléjában a Vásárhelyi Rakéták csapata.

Mócsai Milán és Czibere László tanítványai ellen alaposan felkészült a Vasas Akadémia, és végig vezetve vitték el az aranyérmet a Hódtói Sportcsarnokból a Kosársuli serdülői ellen.

A Vasas kezdett jobban a fináléban, 5 perc alatt 18-9-es vezetést szereztek. Rögtön tanácskozni hívta tanítványait a Mócsai-Czibere edzőpáros. Ez jót tett a vásárhelyieknek, akik harcos játékkal rukkoltak ki, és 5 pontra jöttek fel, a negyed végére azonban ismét visszaestek valamelyest. (24-16)

Letámadással zavarták a Rakétákat a fővárosiak, ráadásul eredményesek voltak támadásban, amivel 31-18-ra lógtak meg. Közelebb jöttek a Csongrád megyeiek, de csak 7 egységre közelítették meg riválisaikat. A Vasas Akadémia viszont ihletett játékot produkálva a félidőben már megint 11-gyel ment. (47-36)

Óriási hangulat volt a Hódtói Sportcsarnokban, ennek megfelelően óriási elszántsággal küzdött, de a Vasas játékosai bírták jobban a feszültséget a harmadik játékrészben első felében, így megmaradt a különbség. (53-42) Sőt még egy lapáttal rátettek a tempóra, így az utolsó 10 perc előtt magabiztos, már-már behozhatatlan lett a vezetésük. (69-45)

A tempót lassítva, okosan kosárlabdáztak a fehér-pirosak, lassan ébredezett a Csongrád megyei alakulat, közelebb is jöttek ellenfeleikhez, ám a csapat legponterősebb játékosa, Bánfi kipontozódása után már csak megszorongatni tudta az akadémistákat. A Nemzeti Serdülő Bajnokság Döntőjének fináléját a Vasas Akadémia nyerte 78-73-ra.

Vasas Akadémia – Vásárhelyi Rakéták 78-73 (24-16, 23-20, 22-9, 9-28)
Fiú Országos Serdülő Döntő csoportmérkőzés, vezette: Drenyovszky D és Makay D.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 450 néző.

Vasas: Horváth 14/9, Brezóczky 2, Konta 11, Schiroky -, Vadon 7/3, Fekete 10, Laki 7, Fodor 6/6, Aruwa 2, Imre 8/3, Bartha 11/3
Edző: Magyar Zoltán

Rakéták: Fulai 19, Bánfi 17/3, Dékány 9, Knyúr 5, Balogh 7, Filak -, Megyesi 6, Németh -, Kovács -, Ságodi 4, Kozma 2, Pánczél 4.
Edző: Mócsai Milán és Czibere Zoltán

Magyar Zoltán (Vasas): Kihelyeztük a zászlót a csúcsra. Aki látta a döntőt azt hiszem nem kérdőjelezheti meg, hogy ha szívvel, akarattal és lélekkel játszottak a gyerekek. Ennek az eredménye lehetett ez a szimbólum. Büszke vagyok és még sokáig az is maradok erre a csapatra.

Mócsai Milán (Rakéták): Gratulálok a Vasasnak jó napot fogtak ki. Nekik minden, nekünk semmi... Büszkék vagyunk a csapatunkra! Úgy tűnik tegnap elfáradtunk. Két nap alatt sikerült átélni a vesztett helyzetből győzni és veszíteni is. Túl izgultuk az elejét, volt akinél ez a meccs végéig megmaradt. Akkor is az én csapatom a legjobb!!!


A nap további eredményei

Döntő:
Vásárhelyi Rakéták – Vasas Akadémia 78-73 (24-16, 23-20, 22-9, 9-28)

Bronzmérkőzés
MAFC – Dávid Kornél KA 54:68 (8-18, 12-19, 14-22, 20-9)

Mérkőzés az 5. helyért

Debreceni KA - DSI - Soproni Sportiskola/A 62-50 (11-12, 13-18, 19-5, 19-15)
Mérkőzés a 7. helyért.

Szombathelyi Sportiskola KA/A - Zsíros Akadémia Kőbánya 55-62 (17-16, 7-19, 17-11, 14-16)

A döntő mérkőzés legértékesebb játékosa (MVP)
Kanta Zalán (Vasas)
A torna All Star csapata:
Bánfi Balázs (Vásárhelyi Rakéták)
Tóth Barna (MAFC)
Kovács Ákos (Dávid Kornél KA)
Seyi Awogbemi Sodiq (Dávid Kornél KA)
Konta Zalán (Vasas)

NEMZETI FIÚ SERDÜLŐ BAJNOKSÁG DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
1. Vasas Akadémia
2. Vásárhelyi Rakéták
3. Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
4. MAFC/A
5. Debreceni Kosárlabda Akadémia
6. Soproni Sportiskola/A
7. Zsíros Akadémia Kőbánya
8. Szombathelyi Sportiskola KA/A

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten

2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld

NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket

Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben

2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód

Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe

Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.