Hírek
2020. Szeptember 15. 10:47, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Érdekes és izgalmas az interaktív kiállítás
A régészek eszközeit és módszereit is kipróbálhatják a látogatók
A Vásárhelyen és környékén lezajlott régészeti feltárások eredményeiből ad ízelítőt a Tornyai János Múzeum csütörtökön megnyílt Építés alatt. Régészeti Pillanatképek Hódmezővásárhelyről 2013-2019 című kiállítása.
– Az elmúlt hét-nyolc évben a város környékén lezajlott beruházásokhoz kapcsolódó ásatásoknak köszönhetően a vásárhelyi közgyűjtemény régészeti gyűjteménye megduplázódott ¬– fogalmazott a kiállításra érkezetteket köszöntve Miklós Péter. A Tornyai János Múzeum igazgatója kijelentette: a most megnyílt tárlat nemcsak a feltárások eredményeit és leleteit mutatja be a neolitikum korától a korai újkorig, hanem a régészet módszereibe is beavatja a látogatókat.
– A Tornyai János Múzeum új kiállítása azt bizonyítja, hogy egy tárlat lehet érdekes és izgalmas is –mutatott rá Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében, rámutatva, hogy a múzeum interaktív kiállítása ideális családok számára is, hiszen amíg a szülők a tárgyakat szemlélik és a hozzájuk tartozó információkat elolvassák, a gyerekek a felfedezhetik az ásatás örömeit a terepasztal távirányítású markolójával, vagy kipróbálhatják, hogyan jelez a fémkereső műszer.
– A kiállítás a legtöbb tárlattól eltérően nem tematikus vagy kronologikus – szögezte le a kurátora, Csányi Viktor régész-muzeológus –, s nem véletlenül nélkülözi az első teremben bemutatott tárgyak és azok korának részletes bemutatását, célunk az volt, hogy gyönyörködtessenek maguk tárgyak!
A második teremben a látogatók nemcsak megismerhetik régészek által a legtöbb esetben a kíváncsi szemek elől elzárt régészeti feltárásokon használt eszközöket és módszereket, hanem többet ezek közül maguk is kipróbáltatnak, míg a harmadik teremben vetített diafilm és kiállított fotók mutatják meg az 1930-1980-as évek régészeinek tevékenységét. Csányi Viktor elmondta: a régészet alapvető módszere, az ásatás nem sokat változott félszáz év alatt, viszont a ma régészeit számos olyan eszköz és eljárás segíti, amelyet ezek alatt az évtizedek alatt fejlesztettek ki.
A kiállítás január 10-ig tekinthető meg a Tornyai János Múzeumban, azonban a közgyűjtemény által a tárlat online megjelenítésére a elnyert támogatásnak köszönhetően a finisszázst követőben is elérhetőek maradnak Vásárhely régészeti pillanatképei a virtuális térben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.
