Hírek
2021. Szeptember 01. 09:41, szerda |
Helyi
Forrás: Kommunikációs Igazgatóság
Emeletes motorvonat köszöntette kedd este a Nyugati pályaudvar megújult csarnokát

Elkészült a tetőszerkezete, így kedd este 20 órától újra megnyílt a Nyugati pályaudvar utascsarnoka, amelybe elsőként egy KISS motorvonat érkezett be.
Immár egy modern digitális utastájékoztató rendszerrel és új vágányvégi kijelzőkkel rendelkező, korszerűbb, komfortosabb csarnok várja a pályaudvaron évente megforduló közel 18 millió utast. A Nyugati pályaudvar teljes tetőszerkezetének felújítása a tervek szerint jövő nyárra fejeződhet be.
Az idén 144 éves Nyugati pályaudvar központi szerepet tölt be a hazai vasúti forgalomban. Műszaki állapota és műemléki értékének megóvása miatt is halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója. A munkálatokat a MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt elemeként, az utascsarnok teljes lezárásával 2020 tavaszán kezdte meg a Magyar Építő Zrt. A kivitelezés az utascsarnokban befejeződött, azt az utasok ma estétől ismét birtokba vehetik. A vonattal utazók Alexandriai Szent Katalinról, többek között a vasutasok védőszentjéről elnevezett, új szenzoros ivókútból olthatják szomjukat. Az ivókút egyben emléket állít a 175 éves magyar vasútnak is.
A munkálatok folytatódnak, 2022 nyarára fejeződhetnek be. A pénztárcsarnok belső boltozatának javítása és tetőszerkezetének felújítása várhatóan 2022 év elejére elkészül. A pályaudvar aluljárójában a világítási rendszer teljes felújításával, majd az álmennyezet újjáépítésével megszépülnek a keresztalagút utasforgalmi terei, növelve az utaskomfortot.
Az akadálymentesítés részeként a vak és gyengénlátó utasok számára okos taktilis vezető- és veszélyjelző sávokat alakítanak ki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) képviselőivel egyeztetve, 2022-ig először a vágánycsarnokban, ezt követően a csarnokon kívüli peronok mentén, majd a keresztaluljáróban és az oldalcsarnokban is. Az Európában még csak néhány belga és olasz állomáson alkalmazott jelzések célja, hogy talppal vagy segédeszközzel, azaz okosbottal érzékelhető hanginformációt szolgáltassanak a biztonságosan használható közlekedési folyósokról, az esetleges akadályokról, veszélyhelyzetekről. A rendszer használójának a Bluetooth-szal felszerelt botja, a járófelülethez érintve érzékeli a címkékből érkező rádiójeleket, és továbbítja az információkat egy mobiltelefonos applikációnak, ami hangosan felolvassa az instrukciókat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 23. 09:59, szombat | Belföld
KSH: Tovább zuhant a beruházások teljesítménye Magyarországon
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint 8,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2025. Augusztus 23. 09:58, szombat | Életmód
Jászberényi Márk felállította az esti körülmények között végrehajtott leghosszabb távlövés világrekordját
2025. Augusztus 23. 09:57, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: legalább öt napig el fog tartani az orosz kőolajtranzit helyreállítása
Legalább öt napig el fog tartani a kőolajtranzit helyreállítása a Barátság vezetéken, amelyet ismét ukrán légicsapások értek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.