Hírek
2019. Július 15. 09:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Ember a fotók mögött: Plohn József

Július 7-én volt 150 éve, hogy megszületett Plohn József.
Ez alkalomból a fényképészmester életéről, munkásságáról tartott előadást Ember a fényképek mögött. Hommage á Plohn József (1869-1944) címmel a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában látható, A Plohn műterem 75 éve című kiállítás kurátora, Bernátsky Ferenc a kiállítóhelyen.
A Tornyai János Múzeum helytörténész-muzeológusa szólt Plohn szakmai tevékenysége mellett közéleti szerepéről és a városban élő művészekkel ápolt kapcsolatáról is.
A Vásárhelyen műtermet alapító Plohn Illés négy gyermeket nevelt. József a Református Főgimnázium tanulójaként iskolatára volt Tornyai Jánosnak is, azonban a fiatalembert egyre jobban érdekelte édesapja hivatása, egyre többet munkálkodott a műteremben, majd az iskolát elhagyva a fővárosban tanult és dolgozott, de szakmai tudását Európa nagyvárosaiban, Bécsben, Párizsban és Rómában is pallérozta.
Hazatérve édesapjának gyakorlatát követve nemcsak a műteremben készített felvételeket, a város megrendelésére 1894-ben többek között megörökítette a reformtus újtemplomot, és munkájának köszönhetően ismerhetjük a város sok más részének akkori arcát.
Plohn Józsefet a fényképezés mellett a muzsika is foglalkoztatta, hegedűn és a nagybőgő hangszercsaládjához tartozó viola de gambán is játszott a városi vonósnégyesben, de tagja volt a Hódmezővásárhelyi Műkedvelők Zenei Társaságának is.
Jó barátságot ápolt a városban élő művészekkel, Tornyai János mellett Kallós Edével, Iványi-Grünwald Bélával, Pásztor Jánossal és Rudnay Gyulával is. A képzőművészek számára számos tanulmányfotót készített, amelyek alapján a festők saját eszközeikkel vitték vászonra az életképeket, így készült Tornyai Juss-a is, amelynek több tanulmányfotóját, s magának a festménynek is több változatát ma is őrzi a festőművész nevét viselő vásárhelyi közgyűjtemény.
Plohn József talán legismertebb munkája az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban részt vett egykori honvédekről készített fotósorozata, de neki köszönhetjük, hogy a vásárhelyi Kossuth szobor avatásáról is rendelkezünk képekkel. Az 1904-es Ipari és Mezőgazdasági kiállításon mutatta be a város iparát, agráriumát, épületeit és néprajzi értékeit dokumentáló fényképsorozatát, amelynek értéke nemcsak a dokumentálás tényében, hanem annak szakmai minőségében is rejlik.
Plohn József életének 1944-ben a deportálás vetett véget, az egyik Szegedről az auschwitzi haláltábor felé tartó szerelvény marhavagonjában hunyt el.
Az Alföldi Galériában július 13-án, szombaton 10 órától Bernátsky Ferenc Vásárhely Plohn József lencséjén keresztül címmel tart kurátori tárlatvezetést, míg július 27-én, szombaton 10 órától a műteremalapító Plohn Illésnek az árvizek során készített felvételeit mutatja be a múzeum szakembere.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.