Hírek
2012. Június 16. 05:00, szombat |
Életmód
Forrás: MTI
Először rendeznek gyorsulási sárkányhajó-bajnokságot Gyékényes taván

Somogy megyében július 14-15-én először rendezik meg hagyományteremtő céllal a Gyékényesi Gyorsulási Sárkányhajó Bajnokságot az ország egyik legtisztább vizű taván, a Kotrón
- jelentette be pénteken kaposvári sajtótájékoztatóján Tar Mihály, a főrendező Tarvízió Kft. ügyvezetője.
Az ötletgazda elmondta, hogy a tó búvárbázisán rendezett versenyen minimum 50-60 csapat részvételére számítanak. Az ország minden pontjáról várnak indulókat, de a bajnokság hírét eljuttatják a közeli Horvátországba is, onnan is remélve nevezőket.
A rendezvény ötletét a helyi önkormányzat és a térség turisztikai vállalkozásai is örömmel fogadták. Kisiván István, Gyékényes polgármestere hangsúlyozta, hogy az ilyen programok segítenek népszerűsíteni a kitűnő adottságokkal rendelkező Kotrót, amely 2011-ben elnyerte az "Örökségünk Somogyország Kincse" címet. Szólt arról is, hogy a tó körül kiépült turisztikai infrastruktúra kiválóan ki tudja majd szolgálni a bajnokság résztvevőit. A település hagyományos falunapjával egy időben rendezik a versenyt, így az ajándék lesz a helyieknek és a vendégeknek is.
A 16 fős csapatok, amelyek számára a nevezési díjért biztosítják a versenyzéshez szükséges eszközöket, így a hajót is, egy 100 méteres pályán mérik össze az erejüket, a gyorsulási versenyek szabályai szerint. Két hajó indulhat egyszerre, s a gyorsabbik jut tovább a következő fordulóba, de a kiesők számára lesz még "vigaszág". A kezdők és a profi csapatok külön kategóriákban indulhatnak, és egy-egy csapatban minimum 4 női versenyzőnek kell eveznie - ismertette a részvétel főbb feltételeit Peterka Henrietta, a szervezésben résztvevő Kanizsai Sárkányhajó Sportegyesület elnöke.
A versenykiírás további részleteiről a http://sarkanyhajogyekenyes.lapunk.hu internetes oldal közöl információkat.
A rendezvény fővédnöke Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 29. 07:28, hétfő | Életmód
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátrát építi Magyarország Bakuban
Közép-Európa legnagyobb cirkuszi sátra épül Bakuban: miután felújítás miatt bezárják a Bakui Nemzeti Cirkuszt, az átalakítás idejére a Fővárosi Nagycirkusz hatoszlopos cirkuszi sátrat biztosít az azeri intézmény számára
2025. Szeptember 28. 09:49, vasárnap | Életmód
A geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet
Az ország kedvező adottságainak köszönhetően a geotermikus energia a magyar zöldgazdaság vezető ereje lehet - mondta az energiaügyi miniszter a pénteki Budapest Geothermal Energy Summit konferencián.
2025. Szeptember 28. 09:48, vasárnap | Életmód
EM-államtitkár: vidéken is mindenhová elvisszük a nagy sebességű internetet
2025. Szeptember 26. 07:24, péntek | Életmód
AM: kezdődik az Erdők Hete országos rendezvénysorozat
Az idei Erdők Hete programjainak célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára