Városlista
2025. szeptember 30, kedd - Jeromos

Hírek

2013. Augusztus 29. 21:03, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Ellenzéki egyeztetés - Gyurcsány: egyelőre elbukott a teljes körű ellenzéki összefogás

Ellenzéki egyeztetés - Gyurcsány: egyelőre elbukott a teljes körű ellenzéki összefogás

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint az MSZP és az Együtt 2014-PM csütörtöki megállapodásával a teljes körű ellenzéki összefogás ügye egyelőre elbukott - közölte Gyurcsány Ferenc csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A DK elnöke arra reagált, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője közösen jelentette be csütörtökön, hogy nem lesz közös miniszterelnök-jelöltje, sem közös listája az MSZP-nek és az Együtt-PM-nek.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint a bejelentés legfeljebb "fügefalevélnek jó", hogy eltakarja az összefogás elérésére tett kísérlet kudarcát. "A két pártvezető kolléga arcmentése nem egyenlő a sikerrel" - jelentette ki.
A politikus azt mondta, hogy az elérni kívánt sikerhez legalább három dologra lenne szükség: valamennyi választókerületben egy közös ellenzéki jelölt induljon, közös országos pártlistát állítsanak és legyen egy közös miniszterelnök-jelölt. A tárgyaló felek csütörtökön ezek egyikét sem tudták teljesíteni - jelentette ki, hozzátéve: az MSZP és az Együtt-PM "nem Orbán Viktort ejtette át, hanem önmagát, bennünket és végül a demokratikus Magyarországot".
Kérdésre válaszolva azt mondta, miután a két párt külön listát indít, ezért egyéni jelöltjeik sem közösek lesznek, hanem egy-egy párt jelöltjei, amelyikkel szemben a másik fél nem indít senkit.
Azzal folytatta, hogy a jelenlegi helyzetben az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség nemcsak "Orbán Viktor és rezsimje", hanem egymás ellen is küzdeni fognak, ráadásul a megállapodás miatt a rendszerváltozás óta először a hivatalban lévő "kormányfőnek nem lesz miniszterelnök-jelölt kihívója."
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint a tárgyalásokat ezen a ponton nem befejezni, hanem elkezdeni kell és azokat a teljes körű ellenzéki megállapodás eléréséig kell folytatni - emelte ki. Hozzátette: a demokratikus ellenzéket vezetni nemcsak több lehetőséggel, hanem több felelősséggel is jár. "Nagyon sajnálom, hogy azt kell mondjam, Attila és Gordon egyelőre ezzel a felelősséggel nem tudott megbirkózni" - közölte.
Kérdésre válaszolva azt felelte, az elmúlt időszakban minden nap beszélt Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával is és nagyjából tudta mi lesz a végeredmény, csütörtökön pedig elmondta nekik, hogy rossznak tartja a megállapodást. Hozzátette, most nyugodtnak kell maradniuk, higgadtan elemezniük a helyzetet és arra készülniük, hogy ha tárgyalóasztalhoz ülnek, akkor értelmes javaslatokat terjesszenek elő.
Egy másik kérdésre azt felelte, hogy mindenkivel szívesen tárgyal, de ha Bajnai Gordon nem akar egy asztalhoz ülni vele, akkor "én nem fogok udvariassági köröket futni". Ennél nagyobb nyitottság és belátás kell - folytatta, hozzátéve: véleménye szerint "ezzel a mentalitással Orbánt nem lehet leváltani, ehhez több államférfiúi bölcsességre van szükség".

Címkék: Pártok-DK

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld

Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten

Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik:

2025. Szeptember 29. 07:31, hétfő | Belföld

Orbán Viktor: olyan időket élünk, amikor józanságra, higgadtságra van szükség

Olyan időket élünk, amikor józanságra, higgadtságra, hidegvérre van szükség, és újra és újra el kell mondanunk, hogy hiszünk a szeretet és összefogás erejében -

2025. Szeptember 29. 07:25, hétfő | Belföld

Kisberk Szabolcsot választották Gyömrőn polgármesternek

Kisberk Szabolcsot a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjét választották Gyömrőn polgármesternek 30,68 százalékos eredménnyel - közölte honlapján, vasárnap a Nemzeti Választási Iroda (NVI).

2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: