Hírek
2017. November 29. 15:16, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Életmentő készülék került a szegedi MÁV-pályaudvarra

Defibrillátor segíti mostantól az életmentést a szegedi nagyállomáson, ahol naponta 5-6 ezer utas fordul meg.
A készülék önműködő, szakképzettség nélkül használható, így hirtelen szívleállás esetén a vasutasok és az utasok is életet tudnak menteni.
A szegedi MÁV-pályaudvaron mától üzemel az a defibrillátor, amely a Kiss-Rigó László Szeged–csanádi megyéspüspök, Botka László polgármester és a Szeged Első Lions Club által adományozott három készülék egyikeként került az állomásra a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának javaslatára. (Egy-egy defibrillátort az autóbusz-pályaudvarra és az önkormányzat Széchenyi téri ügyfélszolgálatára is kihelyeztek).
A defibrillátor jelenléte azért fontos a pályaudvaron, mert hirtelen szívhalál esetén minden egyes perc számít. Újraélesztés nélkül már négy-öt perc után idegrendszeri károsodások következhetnek be, és gyakran nem áll rendelkezésre szakszerű segítség. A vasúttársaság ezért is tartja jelentős vívmánynak olyan automata készülékek elérhetőségét az állomásokon, amelyek baj esetén külön szakképzettség nélkül is használhatók. Az eszközöket tároló faliszekrényekhez jól ismert piktogramok vezetnek el, a defibrillátorokon használati útmutató olvasható és hangutasítások is segítik az alkalmazást.
A szegedi nagyállomáson naponta 5-6 ezer ember fordul meg. A vasúttársaság és az adományozók a készülék kihelyezésével szeretnék növelni biztonságukat, biztonságérzetüket, illetve – az utasok iránt érzett felelősség jeleként – egyfajta speciális egészségügyi szolgáltatással bővíteni a MÁV-csoport szolgáltatásainak sorát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.