Hírek
2019. Október 07. 12:11, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Együttműködési megállapodást kötött a MÁV és az MVM
Az együttműködési megállapodást az érintett szervezetek képviseletében Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével az MVM székházban.
Pénteken a MÁV együttműködési megállapodást kötött az MVM Csoporttal arról, amelynek keretében megállapodnak abban, hogy az európai uniós kötelezettségek teljesítése, a nemzetgazdaság erősítése, valamint a környezet- és természetvédelmi célok megvalósításának előmozdítása érdekében, a jövőben egymással stratégiailag együttműködnek.

Az együttműködés célja, a MÁV és az MVM Csoport közötti, már eddig is jól működő kapcsolat erősítse és a jelenlegi együttműködés bővítése az innováció és kutatás-fejlesztés, a szakemberképzés, valamint a villamosenergia-szolgáltatások területén.
Az együttműködési megállapodás értelmében a két cégcsoport közösen vesz részt a helyi közösségek fejlesztésében, különös tekintettel az oktatásra, a kulturális életre, a környezetvédelemre, illetve sporttevékenységre, ugyanakkor közös véleményt alakítanak ki az együttműködési területekhez kapcsolódó jogszabálytervezetekkel kapcsolatban Magyarország versenyképességének erősítése érdekében.
A megállapodásban rögzített célok elérése, valamint együttműködés további területeinek feltárása érdekében a felek munkacsoportokat hoznak létre, melynek célja az eredmények értékelésére, valamint az új feladok kitűzése.
Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: „Nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszterként fontosnak tartom, hogy az állami vállalatok minél több együttműködési lehetőséget találjanak, ezért a tulajdonosi joggyakorlásom alá tartozó cégeket is folyamatosan arra próbáljuk ösztönözni, hogy osszák meg a tapasztalataikat, keressék meg a lehetséges együttműködési pontokat és aknázzák ki a létező szinergiákat. Emiatt tartom különösen jelentősnek ezt a mai eseményt, hiszen a stratégiai vagyon és az állami közszolgáltatások szempontjából két meghatározó vállalat ismerte fel az együttműködésből fakadó előnyöket. Egyben remélem, hogy a jó példa ragadós lesz és hamarosan más állami vállalatok is követik az MVM-et és a MÁV-ot.”
Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az MVM küldetése megfizethető és tiszta energia biztosítása ügyfelei részére fenntartható módon, a 21. század követelményeinek és ügyfélelvárásainak megfelelően.” Majd hozzátette: „Az MVM és a MÁV között több olyan szinergia van, amire érdemes építeni. Mindkét társaság nagyon komoly infrastruktúrával rendelkezik, eszközállományuk nemzetgazdaságilag is jelentős. Együtt rengeteg embert tudnak elérni, ezért az energiahatékonysággal kapcsolatos szemléletformálásban kiemelten fontos szerepük van.”
Dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: „A MÁV Magyarország egyik legnagyobb energiafelhasználással rendelkező vállalatcsoportja. A társaságcsoport 2018-ban a vontatási célra több mint 900 GWh, egyéb célra több mint 170 GWh villamos energiát fordított. Energia megtakarítással összefüggésben több fókuszterület is azonosítható, és kiemelten fontos egy komplex közép-, illetve hosszú távú energiastratégia meghatározása.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
