Hírek
2013. Február 02. 10:35, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Egy szélsőjobboldalinak tartott rendezvény ellen tüntettek Bécsben, sebesültek

Mintegy háromezren vonultak az utcára az osztrák rendőrség adatai szerint péntek este Bécsben, hogy tiltakozzanak egy szélsőjobboldalinak tartott bál ellen.
A bált a jelenleg állami intézményeknek is otthont adó egykori császári palotában, a Hofburgban tartották meg. A szervezője a legnagyobb ellenzéki párt, a szélsőjobboldali kötődésű, populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt.
A tiltakozásokat különböző civil szervezetek, valamint szélsőbaloldali csoportok hirdették meg. A tüntetők a rendezvény szellemisége mellett amiatt is tiltakoztak, hogy a bál helyet kaphatott a Hofburgban.
Az egyik tiltakozó menet alatt rendbontásra is sor került. Az első, késő esti mérleg szerint négyen - két rendőr és a bál két résztvevője - könnyebben megsérültek. Húsz tüntetőt őrizetbe vettek. Rendbontás nélkül zajlott egy másik, nyilvános felolvasás és "virrasztás" formájában megszervezett tüntetés.
A bál elődjét a korábbi években a Bécsi Korporációs Kör (WKR) nevű diákszövetség tartotta tavalyig. Az évente ismétlődő tiltakozások nyomán velük a Hofburg üzemeltetői felmondták a szerződést.
A nagynémet gondolatkört ápoló és ezért Ausztriában vitatott megítélésű Bécsi Korporációs Kör (WKR) egyes tagszervezeteit az Osztrák Ellenállás Dokumentációs Archívuma (DÖW) - egy részben állami, illetve önkormányzati fenntartású alapítvány - szélsőjobboldaliként tartja számon. Az egyesületnek tagja az FPÖ több vezető személyisége, köztük Martin Graf, az osztrák parlament egyik alelnöke.
Az 1950-es évek óta megrendezett WKR-bál az utóbbi években rendre tüntetéseket váltott ki. A tavalyi tiltakozásoknak tápot adott az is, hogy január 27-én, a nemzetközi holokauszt-emléknapon tartották meg a zenés-táncos rendezvényt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 14:00, csütörtök | Külföld
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott a brit kormányfő és a francia elnök
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott szerdán Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök.
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter