Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Április 10. 09:32, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Egy igazi szociáldemokrata

Egy igazi szociáldemokrata

Kéthly Anna közéleti tevékenységét mutatta be az Emlékpont

A százharminc éve született Kéthly Annáról, a magyar parlament második magyar képviselőnőjéről tartott előadást kedden az Emlékpont Női sorsok a szocializmusban című sorozatában Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze. A kommunista diktatúrát mindig határozottan ellenző szociáldemokrata Kéthly Anna 1922-től 1948-ig volt képviselő, s elmondható róla, hogy igazi demokrata volt, hiszen az általa elmondottak és tettei mindig összhangban álltak.

Kéthly Kassán lépett be a Magántisztviselők Szakszervezetébe, s politikai pályafutása a fővárosban folytatódott, ahol 1917-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja lett. A parlamentbe az 1922-es választásokon jutott be, s a fővárosi első kerületi mandátumát tölthette be Kéthly Anna. Ezt követően több alkalommal is eredményesen szerepelt a választásokon, 1931-ben Szeged képviselőjeként jutott a törvényhozásba.

Munkája során támogatta a nők felsőfokú oktatását, valamint felszólalt a családon belüli erőszak és a zsidótörvények ellen, de elutasította a kommünt is: véleménye szerint a bolsevizmus idegen a magyarságtól. A második világháború idején a németek elleni összefogásra buzdított, ami miatt a nyilas uralom és Budapest ostroma idején a Gestapo elől bujdosnia kellett.

Frakcióvezetői és alelnöki megbízatást is betöltött az 1945-ben újjáalakuló törvényhozásban, s mivel ellenzője volt a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülésének, a kommunisták hatalomra jutásának előkészítéseként, 1948 februárjában egy Marosán György vezette ülésen puccsszerűen megfosztották tisztségeitől. Kéthly Anna ezt követően képviselői mandátumát is visszaadta.
Az 1950-es letartóztatását követően a népköztársaság megdöntésére történő szervezkedéssel és kémkedéssel vádolták meg, s a koncepciós per 1954-es ítélethozatalkor életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, teljes vagyonelkobzással, ám ugyanebben az évben kegyelemben részesült.

Az 1956-os forradalom idején, november 4-én Nagy Imre kormánya képviseletében Bécsbe utazott, hogy a valós helyzetet ismertesse a nemzetközi közvéleménnyel, azonban a szovjet megszállást követően már nem engedték vissza Magyarországra. New Yorkba utazott, hogy az ENSZ közgyűlése előtt szólhasson, de erre nem kapott lehetőséget. Számos fórumon szólt a magyar forradalom igazi arcáról, amerikai és brüsszeli emigráns szervezetek munkájában is részt vett.

A Kádár-kormány idején 1962-ben Magyarország elleni izgatás miatt öt évre ítélték, azonban az ötvenes évek idején letöltött büntetését beszámították, s nem kellett börtönbe vonulnia. Bár többször is hívták Magyarországra, hazatérésének feltételül Nagy Imre és társainak rehabilitálását szabta Kéthly Anna, amelyre 1976-ban Belgiumban bekövetkezett haláláig nem került sor.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.