Hírek
2019. Szeptember 16. 10:58, hétfő |
Helyi
Forrás: Szombat Mihály, sajtóreferens Boxing Gym Vásárhely
Egy ezüst és egy bronz a Boxing Gym Vásárhelytől

A tizenkilencedik Testvárosok Kupáján jártak a vásárhelyi öklözők Kiskunhalason.
A két Kovács, Fanni és Pál válogatottbeli elfoglaltsága miatt ezúttal nem lehetett a csapat tagja, Gyermán Kyra és Ajtai Attila pedig gőzerővel már a serdülő OB-re készül, illetve Balog Patrik betegség miatt nem utazhatott – számolt be Tóth Zsolt vezetőedző.
Kovács Krisztián ezúttal is ellenfél nélkül maradt, de bemutatómérkőzést bokszolhatott a felnőtt OB ezüstérmesével, ahol ragyogóan helytállt, igazi nehézsúlyú meccset játszottak, melynek döntetlen lett a vége.
Tóth Nikolett az egri válogatott versenyzővel, Oláh Eszterrel bokszolt és pontozással maradt alul. Rónyai Roland is hasonlóképpen járt a többszörös korosztályos magyar bajnokot, Borsos Tamást kapta, de méltó ellenfélnek bizonyul, kemény mérkőzésen csak pontozással kapott ki. Ütközetük kiérdemelte a nap mérkőzése címet is.
A vásárhelyi klub így egy ezüsttel és egy bronzzal térhetett haza.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.