Hírek
2019. Április 17. 10:48, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Dömötör Mihály képei az Alföldi Galériában

Teremtés isteni segítséggel, emberi léptékben
Az Alföldi Galériában kedden este nyílt meg Dömötör Mihály fotóművész Kereszt parafrázisok. A XII. stáció című kiállítása. A félszáz fekete-fehér felvételen az alkotó elmúlt évtizedekben feszületekről készített kompozíciói láthatók a nagyszerdától május közepéig megtekinthető tárlaton.
A megváltás, az embereknek az Atyával való kibékülése a kereszten át történt, s ez az, ami reményt ad arra, hogy érdemes embernek lenni. Erről a megnyitóra érkezetteket köszöntve Gyulay Endre, nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök beszélt, hangsúlyozva, hogy mielőtt Jézus Krisztus életét a kereszten befejezte, megmutatta, hogyan kell embernek lenni. Jézus kereszthalála annak is bizonyítéka, hogy a Megváltó szeret bennünket, mivel életét adta értünk.
A különböző helyeken megörökített kereszteken Jézus jelképe látszik, nem ő maga, hanem a jel jelentése – fogalmazott megnyitójában Simon Ferenc mesterpedagógus. A Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára kijelentette: a jel jelentése valójában a befogadóban jön létre, s a tárlat csodája abban áll, hogy a fotóművész pont az adott napszakban juthatott el azon helyszínekre, ahol az adott fényviszonyok között elkészíthette sorozatát a tizenkettedik stációról, Krisztus szenvedéséről. A művész így kapott támogatást ahhoz, hogy a valóság másolása helyett emberi léptékben, isteni segítséggel teremthessen.
A megnyitón Almási Enikő, Mohai Szilárd és Bányai Réka a gregorián korából származó énekkel és a Megváltó történetét bemutató musical, a Jézus Krisztus szupersztárból választott dallal hangolta a látogatókat a kiállításra.
Dömötör Mihály a megnyitót követően elmesélte a nyékvárkonyi temetőben fotózott, törött kerámiafeszület történetét. A helyszínre más feladattal érkezett fényképezni, s annak végeztével már a termálfürdő felé vette az irányt, amikor egy megmagyarázhatatlan belső hang a sírkert egyik sarkához irányította, s ott a fűben találta meg a keresztet, amelyről – mint azt a művész kijelentette – a kiállítás egyik legjobb fotóját készíthette el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.