Hírek
2018. Március 28. 10:55, szerda |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Dél-keleti rivalizálás a Hódtói Sportcsarnokban
Igazi dél-keleti rangadót rendeznek szombaton 18.30-kor a Hódtói Sportcsarnokban.
A Vásárhelyi Kosársuli az elmúlt években presztízs ellenféllé váló Békést fogadja. A házigazdáknak ráadásul van miért visszavágniuk, mivel januárban fájó vereséget szenvedtek a viharsarkiak békéscsabai otthonában.
A békésiek sem büszkélkedhetnek túl jó mutatóval az idényben, a B csoport elit szériájában mindössze egy hellyel vannak Czuprák László alakulata előtt. A 12. pozícióban egy sikerrel könyvelhettek el többet, jelenleg 7-16 a mutatójuk. Az biztos, hogy nagy felelősség lesz a csapat pontkirályán, Koma Dánielen, aki egyben a bajnokság legjobb dobója is. Ráadásul Krtic sem mondható veszélytelennek. Ők ketten együtt összesen 40 pontot átlagolnak meccsenként.
Az ő hatástalanításuk tehát kulcskérdés lehet a Hódmezővásárhelynél. A palánk alatt operáló Komával szemben Miletic-nek lehet kulcsszerepe. Rá egyébként a támadótérfélen sem hárul majd kisebb felelősség, mint a védekezésben. Mellette a Varga Zalán, Molnár Bence, Vas Péter trióból minél több kosarasnak kell felzárkóznia a nyírségiek termében eredményesen termelő Szabó Péter mellé. Mindezt úgy kellene produkálniuk, hogy a kellemetlen stílusban védekező Békés ellen minél pontosabban célozzanak. Ha sikerül változtatniuk a legutóbbi fordulóban Czuprák mester által is savalt dobóteljesítményen, akkor a Kosársuli akár otthon is tarthatja a győzelmet.
A 2018. március 31-én szombaton 18:30-kor kezdődő Kosársuli–Békés találkozóra a Kosársuli támogatói, az MMFB Földgáztároló Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából a belépés ingyenes!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
