Városlista
2020. július 15, szerda - Henrik

Hírek

2019. Augusztus 12. 11:31, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Csaknem hétszáz alkotás érkezett az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatra

Csaknem hétszáz alkotás érkezett az idei Vásárhelyi Őszi Tárlatra

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije 3 napon át válogatja az idei képzőművészeti seregszemlére nevező 267 alkotó 683 művét, s választja ki a mintegy 200 alkotást, amelyeket az október 5-én megnyíló kiállításon láthatnak.

Erről a grémium a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában tartott sajtótájékoztatóján számolt be.


Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója elmondta, hogy a beadott művek között 434 festmény, 113 grafika, 110 plasztikai alkotás, valamint 27 máshova nem sorolható, vegyes technikával készült mű szerepel. A zsűri az első napon a festészeti anyagot nézte meg, míg csütörtökön a plasztikákról alkottak véleményt. A zsűrizés zárónapján pedig arról is döntenek, ki kapja a Tornyai-plakettet, az életműdíjat, valamint a számos díjat és munkajutalmat, erről azonban – a szokásoknak megfelelően – csak a megnyitón, október 5-én értesül a közönség.

– Újragondolásra szorul a tradíció, amely a vásárhelyi képzőművészeti hagyományt jellemzi – fogalmazott a múzeumigazgató, rámutatva, hogy a válogatás során az ábrázoló, a realitáshoz kötődő stílusok mellett a nemzetközi trendekbe illeszkedő, kísérletező fiatal alkotók számára is igyekeznek lehetőséget biztosítani.

– Az idei évben nagyszámú, s közöttük is számos nagyméretű alkotás érkezett, s az elmúlt évtizedek legmagasabb színvonalú anyaga szerepel majd az idei tárlat kétszáz alkotása között – fogalmazta meg Pogány Gábor, a zsűri elnöke, aki örömmel nyugtázta, hogy a sok fiatal alkotó mellett a ma még élő, legidősebb Tornyai-plakettes, Szurcsik János is adott be képeket a tárlatra.


Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője szólt a Tornyai János Múzeumnak az év elején a művészeti felsőoktatási intézmények felé tett kezdeményezéséről, amely során hallgatókat inspirálták Vásárhelyi Őszi Tárlaton való részvételre, s ennek is köszönhető, hogy több ifjú alkotó adott be művet a vásárhelyi tárlatra, valamint azt is örömtelinek nevezte, hogy a helyi és a fővárosi alkotókon kívül az ország számos pontjáról neveztek pályaműveket a seregszemlére.

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrijének munkájában Pogány Gábor művészettörténész, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok címzetes kurátora, a zsűri elnöke és rendezője, Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze, a tárlat társkurátora és társrendezője, Miklós Péter címzetes főiskolai tanár, a Tornyai János Múzeum igazgatója, Hegedűsné Dékány Magdolna Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város nyugalmazott művészeti referense és tanácsadója, Fehér Dávid művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum kurátora, Ámmer Gergő Tornyai-plakettes és Derkovits-ösztöndíjas szobrászművész, valamint Czene Márta Tornyai-plakettes festőművész vesz részt.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 14. 11:25, kedd | Helyi

Koronavírussal kapcsolatos vasúti változások

Belföldi utazással kapcsolatos aktuális tudnivalók

2020. Július 14. 11:17, kedd | Helyi

A Corona és az Ivo Andrić nemzetközi vonatot érintő változások

Keddtől a Corona InterCity hálókocsi nélkül közlekedik, az Ivo Andrić gyorsvonat csak belföldön jár

2020. Július 14. 10:20, kedd | Helyi

Tréleren a tréler

A Csongrád-Csanád megyei rendőrök ismét balesetet előztek meg azzal, hogy egy szabálytalan járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból az M5-ös autópályán.

2020. Július 13. 14:41, hétfő | Helyi

Teljes útlezárás az 5-ös számú főúton

Személyi sérüléses baleset történt az 5-ös főút 151-es kilométerszelvényében, Szeged és Balástya között.