Hírek
2014. Január 07. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Budapestre jön a Google űrversenye
Magyarországon, Budapesten tartják éves találkozójukat a világ egyik legjelentősebb technológiai versenye, a Google Lunar XPRIZE résztvevői 2014 júniusában. Az esemény házigazdája a verseny magyar résztvevője, a Puli Space Technologies, főtámogatója pedig a Design Terminál lesz.
A Google Lunar XPrize versenyének célja működő tudományos kutatójárművet küldeni a Holdra 2015 végéig. A 20 millió dollár értékű fődíjat az a résztvevő csapat viheti haza, mely min. 90 százalékban magánerőre támaszkodva először juttatja el járművét a Holdra.
A kezdeti 29 indulóból mára már csupán 18 maradt versenyben, köztük a magyar Puli Space Technologies. A fiatal mérnökökből álló Puli csapata az elmúlt év során Marokkóban és Hawaii-n is tesztelte már saját holdjáró szerkezetüket és továbbra is versenyben van a fődíjért. „Büszkék vagyunk rá, hogy a Puli Magyarországra hozza a világ egyik legizgalmasabb versenyének csapatát, ezzel közel félszász tehetséges fejlesztőt a világ minden tájáról” - hangsúlyozta Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője.
A Budapesten sorra kerülő júniusi találkozó (Team Summit) célja, hogy a megmaradt versenyzők megosszák egymással tapasztalataikat és terveiket a verseny hátralévő részére. A nemzetközi vendégek emellett innovatív magyar vállalkozásokkal, fiatal vállalkozókkal, befektetőkkel és a hazai startup világ ösztönzéséről szóló kormányzati tervekkel is megismerkednek majd. „Az XPrize szervezői a jelen, résztvevői pedig a jövő meghatározó technológiai vállalkozásai. Látogatásuk kivételesen jó lehetőség, hogy bemutassuk nekik a magyar startupvilág eddigi sikereit és jövőbeni reménységeit” – hangsúlyozta Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója.
A Google Lunar XPrize találkozója rövid időn belül már a második jelentős technológiai fórum, melyet szilícium-völgybéli alapítói a magyar fővárosba hoznak. Emlékezetes, hogy 2013 novemberében – szintén a Design Terminál támogatása mellett – Budapesten tartotta mintegy 800 fős globális konferenciáját a Google és a NASA által alapított egyetem, a Singularity University is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.