Hírek
2018. Június 18. 11:41, hétfő |
Helyi
Forrás: Szombat Mihály sajtóreferens Boxing Gym Vásárhely
Bronzzal és szakmai elismeréssel tér haza a Boxing Gym Ukrajnából!
Szerdán győzött, így pénteken már a legjobb négy között öklözhetett a vásárhelyiek válogatott ökölvívója, a Boxing Gym Vásárhely kiválósága a négynemzetes Ukrajnában megrendezett tornán.
Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a kirovohgradi régió vendégeként, a régió színeiben idegenlégiósként lépett Pali a szorítóba szerdán egy kijevi bokszoló ellen. Az ukrán versenyző fordított alapállású volt. Az első menet a tapogatózásról szólt, majd Pali sebességet váltott, és az ő akarata érvényesült. A második menetben ott folytatta, ahol az előzőt abbahagyta. Többször megrendítően találta el ellenfelét, aki fogásokba menekült. A harmadik menete első felében a mi fiunk hagyta kibontakozni ellenfelét, majd amikor az kitombolta magát már csak Pali dominált. Erős és pontos ütéseket vitt be, főleg testre. Az ukrán fiút kétszer is megintették fogásért. A végeredmény pontozással nyert: Kovács Pál!

Pénteken már a legjobb négy között a kiemelt versenyzővel szemben kellett bizonyítania. A szerdai győzelem után az már biztos volt: terem érem nekünk. Kovács Pál - Palika - a kiemelt donyecki versenyző, Andrij Prihodcsko ellen lépett szorítóba pénteken délután.
Az első menet a tapogatózásról szólt, az ukrán fiú többet talált. A második menetben Pali saját bokszát hozta, több súlyos ütést vitt be. A harmadik felvonásban Pali nyomás alá helyezte a rutinos ukrán bokszolót, akire rá is számoltak. Testre mért ütését a bírók mélyütésnek látták. A megintés és a rövid pihenő után Pali tovább támadott, ellenfele szétesett, de sajnos a bírók a hazai fiút látták jobbnak. Kovács Pál és kísérői így bronzéremmel térhetnek haza Hódmezővásárhelyre.
A háromtagú küldöttség így is elégedett, a nemzetközi mérkőzésekkel újabb szintre léptünk. Pali kivívta a nézők szimpátiáját és az ottani szakemberek elismerését, és az sem utolsó, a Boxing Gym Vásárhely csapatát is megszerették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 26. 16:00, vasárnap | Életmód
ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
