Hírek
2012. Július 14. 11:05, szombat |
Sport
Forrás: MTI
Bringakocsival indult Londonba két nagykanizsai sportember

Házilagos építésű, fekve hajtható bringakocsival indult szombaton délelőtt a londoni olimpiára két nagykanizsai sportember.
Hegedüs Tamás és Hodák Sándor a barátaik segítségével tervezett és épített különleges bringakocsival 4500 kilométeres utat akar megtenni, mert visszafelé is ezzel utaznak majd. Hodák Sándor azt mondta: "bemelegítésként" már 3300 kilométert tekertek az egyedi járgánnyal, amellyel augusztus 9-re akarnak az olimpia helyszínére érni, majd augusztus 25-re vissza Nagykanizsára.
Sátor, hálózsák, ruhák, élelem és ital, mert "sokat fogyasztunk százon" - fogalmazott arra a kérdésre válaszolva, hogy mi mindent visznek magukkal.
A 21 sebességes, hátsókerék-meghajtású, kétüléses biciklit tulajdonképpen hanyatt fekve lehet tekerni, a kormány a bal oldalon ülő ember combjai mellett kapott helyet. Tervezője és építője Szantner Gyula, aki négy egyedi építésű, bár egyszemélyes bringát alkotott már. Őt kérték meg a sportemberek, hogy készítsenek egy olyat is, amelyen ketten utazhatnak. A tervező az MTI kérdésére kifejtette: három hónap alatt készült el az acél vázra épített bringakocsi, amelyhez mountain bike alapokat is használtak. A csomagok szállítására is készítettek helyet, tetővel is ellátták a járgányt, amelybe üvegszálas, bőr borítású üléseket építettek.
A lábbal hajtott bringakocsi hajtói Nagykanizsa két testvérvárosát, az ausztriai Gleisdorfot és a németországi Puchheimet is érintik, majd Köln és Brüsszel irányába érnek Calais-ba a komphoz, majd a La Manche-csatornát átszelve Dovertől kerekeznek tovább Londonig - részletezte az útitervet Hegedüs Tamás. Hozzátette, hogy csak kevés alkatrészt visznek magukkal, gumibelsőt, bovdent, fékbetétet, láncszemeket, ha esetleg gondjuk támadna út közben.
A két megszállott sportember indulásához a város főterén Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere is gratulált. A bringakocsi vezetői azt ígérték, hogy a hosszúnak ígérkező hajtásról közösségi és internetes oldalukon folyamatosan beszámolnak.
MTI Fotó: Varga György
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 26. 10:57, péntek | Sport
Kronome - Pásztor páros a Győr Ralin!
Telefonos interjú Ákossal a 3. WHB Győr Rally után.
2025. Szeptember 26. 07:21, péntek | Sport
Európa-liga - Emberhátrányban szerzett egy pontot a Plzen ellen a Ferencváros
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros több mint 50 percen keresztül emberhátrányban játszva 1-1-es döntetlent játszott a vendég Viktoria Plzennel a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának első fordulós mérkőzésén csütörtökön.
2025. Szeptember 25. 16:40, csütörtök | Sport
Juhász Csaba: Egy nagyon nehéz versenyen vagyunk túl
Csabi beszámolója a 3. WHB Győr Rally-ról.
2025. Szeptember 25. 07:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a párharcok megnyerése lehet a kulcs a Plzen ellen
Elsősorban az egy az egy elleni párharcok megnyerése lesz csütörtök este a siker kulcsa a Viktoria Plzen elleni Európa-liga-mérkőzésen Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint.