Hírek
2012. Szeptember 10. 11:25, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Biszku-ügy - Index: előállították Biszku Bélát

Az index.hu hírportál beszámolója szerint hétfő reggel a rendőrök vitték el Biszku Bélát a főváros II. kerületében található lakásáról; a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI megkeresésére egyelőre nem erősítette meg az értesülést.
Az Index a rendőri intézkedésről mellékelt egy, a környéken lakó olvasója által beküldött fotót is, amelyen egy rendőrautó körül két rendőr és egy idősebb ember látható, aki "feltehetően Biszku Béla".
Bényi Mónika, a BRFK szóvivője az MTI megkeresésére egyelőre nem tudott felvilágosítást adni az ügyről.
Az 1956-os forradalmat követő megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla ügyében indult nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője augusztus végén újabb három hónappal november 28-ig meghosszabbította. A Fővárosi Főügyészség az MTI érdeklődésére akkor azt mondta, az ügyben gyanúsítotti kihallgatás még nem volt.
Biszku Béla ellen jobbikos képviselők tettek feljelentést a tavaly elfogadott, emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről szóló törvény alapján. Az ügyészség a feljelentés nyomán március elején indította el a nyomozást több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával. A nyomozással a Budapesti Nyomozó Ügyészséget bízták meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.