Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2017. November 30. 11:57, csütörtök | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Beszállás!

Beszállás!

M2 Télapó Expressz indul a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba!
2017. december 1-én, 2-án és 3-án.

Ismét kigördül a várva várt M2 Télapó Expressz a Nyugati pályaudvarról december első hétvégéjén.A gyerekek és családok december 1-én, 2-án és 3-án ünnepi díszbe öltözött gőzmozdonnyal utazhatnak a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba manócskák kíséretében, hogy ott egy felejthetetlen mikulás és adventi ünnepen vegyenek részt. Találkozhatnak Süsü sárkánnyal, és Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a Maci Pecóba, rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét kaland híradósának lenni!

Mindhárom napon kétszer, délelőtt és délután is csodás programok várják a gyerkőcöket: az Orient Csarnok színpadán fellép az Eszter-lánc Mesezenekar, ezután megérkezik a várva várt Télapó is! Feldíszített gőzmozdonyán érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy mikuláscsomaggal kedveskedjen.

A csomagkiosztás után lehetőség lesz fotót is készíteni a Télapóval és a manóival. A rendezvény műsorvezetői a méltán népszerű Hetedhét Kalandból megismert Napsugár és Ádám! Emellett az Orient-csarnokban számos izgalmas gyerekprogram és további adventi meglepetések várják a látogatókat.

Az M2 Télapó Expresszek indulási időpontjai:
I. Előadás: december 1. péntek:
Vonat indul a Nyugatiból: 9:25. Vonat visszaindul a Parkból: 12:45

II. Előadás: december 1. péntek:
Vonat indul a Nyugatiból:14:25. Vonat visszaindul a Parkból: 17:45

III. Előadás: december 2. szombat:
Vonat indul a Nyugatiból: 9:25. Vonat visszaindul a Parkból: 12:40

IV. Előadás: december 2. szombat:
Vonat indul a Nyugatiból:14:00. Vonat visszaindul a Parkból: 17:20

V. Előadás: december 3. vasárnap:
Vonat indul a Nyugatiból: 9:25. Vonat visszaindul a Parkból: 12:40

VI. Előadás: december 3. vasárnap:
Vonat indul a Nyugatiból:14:00. Vonat visszaindul a Parkból: 17:20

Aki nem tudott jegyet váltani a szombati és vasárnapi M2 Télapó Expresszekre az se csüggedjen! Már kaphatók a sétálójegyek, amelyeket december 1-2-3-án a rendezvényt megelőzően, illetve annak időpontjában a Vasúttörténeti Park főbejárati pénztárában vásárolhatnak meg, illetve online belépőjegyek kaphatók az alábbi linken: http://www.vasuttortenetipark.hu/catalog/44

A sétálójegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 2.700 Ft/fő.
FIGYELEM! Ezek a jegyek csak a Vasúttörténeti Parkba való belépésre és a Télapó-ünnepségen való részvételre, továbbá a Gyermekjegyhez járó Mikuláscsomag átvételére jogosítanak fel, a vonaton utazásra nem!

További információk:http://www.vasuttortenetipark.hu éshttp://www.facebook.com/vasuttortenetipark oldalakon.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.