Hírek
2013. December 16. 12:42, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Bajnokok Ligája - Az Arsenal ellen a címvédő Bayern

A címvédő Bayern München a Premier League-ben listavezető Arsenallal találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - derült ki a sorozat kieséses szakaszának hétfői, nyoni sorsolásán.
A német és az angol csapat a sorozat előző kiírásában is a nyolcaddöntőben találkozott egymással, akkor a Bayern idegenben lőtt több góllal jutott tovább.
Emellett a slágerpárosítás a Manchester City-FC Barcelona lesz a legjobb 16 között.
Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 a Real Madriddal, Megyeri Balázs együttese, az Olimpiakosz pedig a Manchester Uniteddel csap össze a kieséses szakasz első körében.
A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 18-19-én és február 25-26-án, a visszavágókat pedig március 11-12-én és március 18-19-én rendezik.
A sorozat döntőjére május 24-én, Lisszabonban kerül sor.
A hétfői sorsoláson Gianni Infantino, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) főtitkára, Giorgio Marchetti versenyigazgató, valamint a finálé nagykövete, a portugálok korábbi klasszis játékosa, Luís Figo működött közre. A csoportgyőzteseket a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és azonos csoportban szerepelt csapatok nem kerülhettek össze.
A nyolcaddöntő párosítása (az első meccseket az elől álló csapatok otthonában rendezik):
Manchester City (angol)-FC Barcelona (spanyol)
Olimpiakosz (görög)-Manchester United (angol)
AC Milan (olasz)-Atlético Madrid (spanyol)
Bayer Leverkusen (német)-Paris St. Germain (francia)
Galatasaray (török)-Chelsea (angol)
FC Schalke 04 (német)-Real Madrid (spanyol)
Zenit (orosz)-Borussia Dortmund (német)
Arsenal (angol)-Bayern München (német)
A BL további programja:
nyolcaddöntő:
első mérkőzések: 2014. február 18-19. és február 25-26.
visszavágók: 2014. március 11-12. és március 18-19.
A negyeddöntő sorsolása:
2014. március 21.
negyeddöntő:
első mérkőzések: 2014. április 1-2.
visszavágók: 2014. április 8-9.
Az elődöntő sorsolása:
2014. április 11.,
elődöntő:
első mérkőzések: 2014. április 22-23.
visszavágók: 2014. április 29-30.
döntő:
2014. május 24., Lisszabon
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.