Hírek
2017. Május 23. 09:49, kedd |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Bajnokesélyesek a Rakéták
Hazai pályán, a Hódtői Sportcsarnokban játszhat a Vásárhelyi Kosársuli U14-es csapata a Vásárhelyi Rakéták együttese a Serdülő Bajnokság nyolcas döntőjében csütörtöktől.
Mócsai Milán fiai ráadásul példátlan meneteléssel, veretlenül jutottak a 2017. május 25-én csütörtökön kezdődő négy napos hódmezővásárhelyi fináléba.
No persze ez nem azt jelenti, hogy már zsebükben érezhetik az aranyérmet, hiszen az ország legjobb fiataljaival kell megküzdeniük az első helyért. Az együttesek többsége ráadásul valamelyik hazai NBI A csoportos egyesület tehetségeiből áll. A Rakéták az A-jelű négyesben kezdik meg a küzdelmeket.
Az első napon 13:00-kor kezdenek a Szombathely ellen. Majd másnap pénteken két ütközet vár rájuk a kőbányai Zsíros Akadémia, valamint a MAFC ellen. Az idei idényben 22 győzelmet jegyző, és egyszer sem veszítő Bánfiéknak a kvartett első két helyén kell végezniük, hogy a szombati elődöntőbe jussanak.
A helyosztókat május 28-án vasárnap rendezik.
A műsor:
2017. május 25. (csütörtök)
- 9:00 Vasas Akadémia „A” – Soproni SI „A”
- 11:00 Dávid Kornél KA „A” – Debreceni KA-DSI
- 13:00 Vásárhelyi Rakéták – Szombathelyi SI KA „A”
- 15:00 MAFC „A” – Zsíros Akadémia Kőbánya
- 16:45 Ünnepélyes megnyitó
- 17:30 Vasas Akadémia „A” – Debreceni KA-DSI
- 19:30 Soproni SI „A” – Dávid Kornél KA „A”
2017. május 26. (péntek)
- 9:00 Zsíros Akadémia Kőbánya – Vásárhelyi Rakéták
- 11:00 MAFC „A” – Szombathelyi SI KA „A”
- 13:00 Debreceni KA-DSI – Soproni SI „A”
- 15:00 Dávid Kornél KA „A” – Vasas Akadémia „A”
- 17:00 Szombathelyi SI KA „A” – Zsíros Akadémia Kőbánya
- 19:00 Vásárhelyi Rakéták – MAFC „A”
2017. május 27. (szombat)
- 10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett
- 12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett
- 14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett
- 16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett
2017. május 28. (vasárnap)
- 9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért]
- 11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért]
- 13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért]
- 15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért]
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
