A Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott muzeológusa 1963 őszén elsőként "rohant le Budapestről", amikor előkerült a közel másfél ezer V. századi aranyérme a szikáncsi szántásból.

„Ez az évezred lelete, és ehhez foghatót nem is tudunk több száz évre visszamenőleg sem felmutatni”- mondta el egy interjúban Bíróné Sey Katalin,a Magyar Nemzeti Múzeum nyugalmazott munkatársa.

1963. október 21-én,Szikáncs határban a pulykáit legeltető Jozó Erzsébet ostorának nyelével a földet turkálva néhány "apró, sáros, sárga éremre" lett figyelmes. A leletbejelentését követően azonnal Szikáncsra érkezett Korek József, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóhelyettese és Bíróné Sey Katalin muzeológus. Ők voltak az első szakértők, akinek Józó Erzsébet megmutatta az elrejtett kincshelyét és megkezdődhetett a leletmentés. A szakemberek beazonosították az elrejtés helyét és közel 300 darab újabb érmét találtak, valamint hosszas utánajárással összegyűjtötték az elajándékozott aranyakat. Mindemellett a hatvanas években a hazai régészeti kutatásban jelentős újításnak számító, apró tárgyak észlelésére is alkalmas fémkereső műszeres vizsgálat további solidusokat tárt fel. Összesen 1439, darabonként 4-4,5 g súlyú aranypénzt került elő. A leletegyüttes összsúlya közel 6,5 kg (6446 g). A szikáncsi kincs jó húsz fontot tesz ki, ami úgy egy százaléka lehetett a hunok által beszedett bizánci adónak.