Városlista
2023. december 10, vasárnap - Judit

Hírek

2012. Május 15. 14:19, kedd | Sport
Forrás: mno.hu / MTI

Az év egyik legfontosabb erőfelmérője következik

Az év egyik legfontosabb erőfelmérője következik

Négy számban – férfi K-1 1000, K-2 200, C-1 200 és C-2 1000 méteren – indul magyar egység a szerdán és csütörtökön Poznańban sorra kerülő olimpiai pótkvalifikációs kajak–kenu versenyen.

Storcz Botond szövetségi kapitány bizakodó az esélyeket illetően. „Azt is mondhatom, hogy az év egyik legfontosabb erőfelmérője következik, hiszen a poznańi szereplésünk befolyásolja későbbi londoni terveinket is. Az egész felkészülési programot úgy állítottuk össze, hogy Lengyelországban esélyünk legyen a hiányzó kvóták begyűjtésére” – nyilatkozott a szövetség honlapján a szakember.

A kapitány szerint a másfél héttel ezelőtti szegedi válogatón mutatott forma alapján minden magyar egységnek lehet esélye a kvótaszerzésre. „Párosban az első hely, az egyes számokban az első kettő ér olimpiai indulási jogot, ami azt feltételezi, hogy óriási csaták lesznek. Biztos vagyok benne, hogy például a sprintszámokban centiméterek döntenek majd” – fogalmazott Storcz.

C-2 1000-en a Korisánszky testvérek, Péter és Dávid, C-1 200-on Horváth Gábor, K-2 200-on a Sík Márton, Beé István duó, K-1 1000-en pedig Pauman Dániel száll vízre a lengyelországi regattán.

Storcz korábban elmondta: sikeres kvalifikáció esetén az adott hajó még nem lesz olimpiai induló, ehhez újabb válogatót kell majd nyerni. A pótkvalifikációs versenyen szerdán kerül sor az előcsatározásokra, majd csütörtökön következnek a döntők.

A viadallal párhuzamosan rendezik a parakenu-vb-t, amelyen öten képviselik a magyar színeket, péntektől vasárnapig pedig az idény első világkupa-versenyének ad otthon a ponznańi Malta-tó.

A tavalyi szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 indulási jogot – a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost és egy kenust – szerzett meg a magyar válogatott.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2023. December 10. 07:53, vasárnap | Sport

Női kézilabda-vb - Elmaradt a bravúr, nem juthat nyolc közé a magyar válogatott

A magyar válogatott 26-22-re kikapott a svéd csapattól a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében szombaton.

2023. December 09. 15:41, szombat | Sport

Schmidt Ádám: tíz százalékkal emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén bejelentette, hogy megemelik az olimpiai és paralimpiai jutalmakat a jövő évi párizsi játékokra.

2023. December 06. 21:29, szerda | Sport

Költözik a TRACKWOOD

Na persze nem kell megijedni!

2023. December 05. 13:01, kedd | Sport

Kerkez Milos 19. az idei Golden Boy-listán

Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott játékosa a 19. helyen végzett a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgókat értékelő 2023-as Golden Boy-listán.