Hírek
2015. December 08. 11:21, kedd |
Helyi
Forrás: Elek András sajtó- és kommunikációs munkatárs
Az év alkotói a hódmezővásárhelyi Kerámia Központban
A 2015. év változatos és sokrétű programjai alatt készült munkákból nyílik beszámoló kiállítás Hódmezővásárhelyen, a Nemzetközi Kerámia Központban december 8-án, kedden 17 órai kezdettel.
A tárlat látogatói nyolctól nyolcvankét éves korig, az anyaggal és formával ismerkedő fiatalok "szárnypróbálgatásaitól" a Nemzet Művészének különleges műveiig láthatnak egy egyedi válogatást.
A vásárhelyi Kerámia Központ nyitott szellemi műhelyként működik a Nagy Sándor utcában, ahol elsődlegesen professzionális iparművészek alkotnak a kerámia szimpóziumok, a stúdióműhelyek és a művésztelepek keretében. A központ azonban oktatási és ismeretátadási helyszínként is funkcionál: középiskolás tanulók, illetve a főiskola hallgatói részére tartanak kerámiafakultációt, de a nyári kurzusokon jó néhány fiatal és idősebb érdeklődő is részt vesz az alkotó foglalkozásokon. A most nyíló kiállításon az év folyamán a házban megfordult és ott alkotott keramikusok, valamint a növendékek munkáiból állt össze egy izgalmas szemelvény. A legfiatalabb kiállító nyolc éves, míg a Kerámia Központ (és a magyar kerámiaművészet) doyenje Schrammel Imre, a Nemzet Művésze címmel elismert Kossuth-díjas iparművész, aki a közelmúltban ünnepelte 82. születésnapját.
A keddi rendezvényen megemlékeznek a művésztelepnek otthont adó ház építtetőiről, Kovács Ferenc ügyvédről, országgyűlési képviselőről, akadémikusról és nejéről Küry Terézáról, a 19. századi Hódmezővásárhely közéletének kimagasló alakjairól, a helyi református egyház nagy jótevőiről is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
