Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. Augusztus 01. 10:54, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Az Emlékpont történészei a Vásárhelyi Történelmi Kör konferenciáján

Az Emlékpont történészei a Vásárhelyi Történelmi Kör konferenciáján

A hódmezővásárhelyi Emlékpont történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc is ott voltak a Vásárhelyi Történelmi Kör által tizenegyedik alkalommal megrendezett történettudományi találkozó keddi előadóinak sorában.

A Szathmáry Lajos Kollégiumban a héten látogatható programsorozat keretében a két előadó egy-egy huszadik század vásárhelyi történelmét érintő témával ismertette meg a résztvevőket.

Zeman Ferenc az 1940-es években a legmagasabb állami tisztséget elért hódmezővásárhelyi származású politikus, Takács Ferenc életútját és politikai pályáját tárta a hallgatóság elé. Takács utászként vett részt a Nagy Háború harcaiban, amely után hazatérve a szociáldemokrata párt helyi titkáraként eredményes szervezéssel növelte a mozgalom taglétszámát. Mivel a tanácsköztársaság idején a direktórium tagja volt, hiába menekült a román megszállás idején, letartóztatták és két évet a szegedi Csillag börtönben töltött.

Politikai pályája 1929 után újra felívelő szakaszába ért, amikor tagja lett Vásárhely törvényhatósági bizottságának, ahol felkészültsége eredményeként a szociáldemokrata frakció vezetőjévé választották. Három évre rá a helyi pártszervezet titkára lett, majd 1935-ben országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. Néhány szavazat híja volt, hogy ne folytassa parlamenti munkáját 1939-ben, így ettől fogva Vásárhelyen gazdálkodott. Bár a szociáldemokrata pártot 1944 márciusában a német megszállás idején betiltották, a szovjet csapatok bevonulása után bekövetkező változások eredményeként Takács Ferencet iparügyi miniszterek, majd földművelésügyi államtitkárnak nevezték ki.

A kommunista párttal való együttműködést azonban nem támogatta, mandátumáról lemondott, ám Rákosiék nem hagyták, hogy Vásárhelyen termeljen: földjeit elvették, s amikor a fővárosba költözött, az ÁVH elhurcolta, koncepciós perbe fogták, s csak Sztálin halála után szabadulhatott a börtönből. A fogságban szerzett betegsége miatt azonban nem élhette meg sem az 1956-os forradalmat, sem a részleges, sem a teljes rehabilitálását.

A találkozón Nagy Gyöngyi a Tormay Cécile alapította Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségéről tartott előadásában kifejtette: a keresztény alapon, a bolsevizmus eszméi ellen létrehozott szervezet vásárhelyi csoportja 1921 áprilisában alakult meg helyi unitárius lelkész felesége, Barabás Istvánné kezdeményezésére, a szervezet fővárosi delegációjának jelenlétében. A négyszáz fős tagsággal bíró vásárhelyi csoport főző-, hímző- és varrótanfolyamot szervezett, a háziipar fejlesztésével lehetőséget biztosítottak arra, hogy a nehézsorsú nők a vásárhelyi hímzéssel teremtsenek jövedelmet családjuknak.

A szervezet másik vezetője, a székkutasi háziorvos felesége, Csiky Jánosné volt, aki egyik szervezője lett annak a diákcsere programnak, amelynek keretében a későbbi híres német író, Hugo Hartung Székkutasra került, akinek a vásárhelyi puszta és emberek ihlette regénye bestseller lett német nyelvterületen. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét végül a második világháborút követően a fasisztának tartott szervezetekkel együtt oszlatták fel.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.