Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2016. November 03. 11:19, csütörtök | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Az Emlékpont kutatásai alapján készült el a Vásárhelyi Televízió 1956-os filmje.

Az Emlékpont kutatásai alapján készült el a Vásárhelyi Televízió 1956-os filmje.

A Vásárhelyi Televízió az Emlékponttal együttműködésben készítette el dokumentumfilmjét az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára.

A november 4-i bemutató előtt a filmről szerdán tartott sajtótájékoztatót Dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Rókus Ákos, a Vásárhelyi Televízió ügyvezető igazgatója, egy személyben az Amikor megszűnik a félelem című film rendezője a pénteki vetítés helyszínén, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.


Első alkalommal kerültek feltárásra ilyen részletességgel a hódmezővásárhelyi 56-os események – szögezte le az alpolgármester, kiemelve, hogy az Emlékpont történészei, Nagy Gyöngyi és Zeman Ferenc, valamint az eseményekről a közgyűjtemény által megjelentetett kötet szerkesztője, az intézményt vezető Dr. Miklós Péter munkája szolgált alapként a november 4-i díszbemutatón először látható, mintegy másfél órás dokumentumfilmhez.

Dr. Kószó Péter emlékeztetett: az 56-os forradalomhoz a szikrát a MEFESZ, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének október 16-i szegedi alakuló ülése szolgáltatta, amelyen két vásárhelyi végzős gimnazista, Csoma Lajos és Zrínyi Péter is részt vett és október 19-én a Bethlen Gábor Gimnázium diákparlamentje még a műegyetemi események előtt követelte a szovjet csapatok kivonulását és a Varsói Szerződésből történő kilépést. Dr. Kószó Péter a film elkészítését értékelve hangsúlyozta, hogy az a köztünk élő szemtanúk, résztvevők visszaemlékezéseit megörökítve méltó láncszeme a vásárhelyi 56-os megemlékezés sorozatnak.

– A film a feldolgozhatóság lehetőségének huszonnegyedik órájában készült el – fogalmazott a filmet rendező Rókus Ákos. A VTV-t működtető Szerdahelyi József Nonprofit Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója elmondta: a tucatnyi visszaemlékező vallomás mellett láthatók a filmben a VTV harmincéves archívumának felvételei is, ennek köszönhetően a képkockákon a már köztünk nem élő személyek is megszólalnak.

A dokumentumfilm három részből áll: az első rész az 56-os hazai és vásárhelyi eseményeinek bemutatása a vásárhelyi szemtanúk szemszögéből, míg a második részben az 56-os forradalom egyetlen vásárhelyi áldozatásnak, Gácsi László tragikus sorsát mutatja be, a harmadik rész pedig a megtorlásokról és a forradalmat követő, az emberi sorsokat kettétörő intézkedésekről szól.

A filmet mintegy negyedórányi, eredeti, archív filmfelvétel gazdagítja, de láthatóak a filmben azok a dokumentumok és fotók is, amelyet az Emlékpont munkatársai bocsátották a film készítőinek rendelkezésére, emellett a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára és a Németh László Városi Könyvtár is hozzájárult a film anyagához.

November 4-én 17 órakor az Emlékpontban nyílik meg Radics Márk képzőművész 4000 tank című kiállítása, amelyet követően 18 órától a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban nagy vásznon lesz látható az Amikor megszűnik a félelem című dokumentumfilm, amelyet később a Vásárhelyi Televízió is műsorra tűz.

A film előzetesét az alábbi linken tekinthetik meg: http://https://www.youtube.com/watch?v=tEbwUmV-yHM

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű