Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2014. Június 21. 07:20, szombat | Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy

Átkelünk, amivel tudunk

Átkelünk, amivel tudunk

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái június közepén a szükségeszközökkel történő átkelést gyakorolják a Tiszán.

Június közepétől két héten keresztül tart a „Bocskai Kund-2014” elnevezésű gyakorlat, amely szerves része a „Szentesi Fokos-2014” komplex, több eseményből álló kiképzési rendezvénysorozatának.

A 62. Lövészzászlóalj szakaszainak feladata ezen a gyakorlaton az volt, hogy szükségeszközök alkalmazásával keljenek át a Tiszán, majd az ellenség mélységében lévő műszaki zárrendszereinek és akadályainak felderítését végrehajtva, azok robbantással történő megsemmisítését követően térjenek vissza összpontosítási körletükbe. A folyópartig menetet végrehajtó szakaszok az első esti nyugvásbiztosítással párhuzamosan elkészítették az ún. „erőszakos vízi átkeléshez” szükséges tutajaikat, amelyekhez különböző, a folyóparton fellelhető anyagokat használtak. Munkájukat megkönnyítve rendelkezésre álltak - a faanyagok mellett - a logisztika által biztosított használt hordók és foltozott gépjármű gumibelsők is. Ezekkel a megépítést követően másnap - hadműveleti idő szerint éjszaka - átkeltek a folyón, majd a találkozási ponton történő újjászerveződés után útvonal felderítést hajtottak végre a 15 km-re lévő járőrbázisukig. A gyakorlat harmadik napjának hajnalán felderítve az ellenség műszaki akadályrendszerét előkészítették azt a robbantáshoz. A harcászati mozzanat utolsó fázisában az utászokkal megerősített lövész szakaszok az akadályok és műszaki zárak rombolása után visszatértek az összpontosítási körletükbe.

A kiképzésen résztvevő állomány tagjai a feladatokat megelőző felkészülési időszakban elsajátították a tutajkészítés módszerét, vízi jártassági ismereteket szereztek a Kurcán, valamint elméleti robbantási foglalkozásokon vettek részt, amely ismeretek szükséges és elengedhetetlen feltételei voltak a gyakorlat sikerességének.

A gyakorlaton a 62. Lövészzászlóalj századai, három napos rotációs rendszerben vesznek részt, amelyhez a hódmezővásárhelyi Művelettámogató Műszaki Zászlóalj mozgástámogató raja és utászai, valamint a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj búvárai nyújtanak segítséget.

Mádai Gábor őrnagy a 62. Lövészzászlóalj parancsnok-helyettese, a gyakorlat vezetőjeként hozzátette: „A kiképzési feladatok egyes fázisainak ilyen komplex jellegű gyakorlása szükséges ahhoz, hogy a katonák szakmai felkészültsége nem csak egy adott részterületet érintően legyenek kiválóak, hanem más, ritkán használt ismeretek is fejlesztésre kerüljenek.”

A CULP (Cultural Understanding and Language Proficiency – Kulturális megismerés és nyelvi fejlesztés)program keretében, a vásárhelyi laktanyában tartózkodó 10 amerikai hallgató is részt vett a kiképzésen. Az amerikaiak három hétig vannak Magyarországon és eközben angol nyelvet tanítanak a magyar katonáknak, ezzel is fejlesztve katonáink kommunikációs képességeit.

(Forrás: Búz Csaba hadnagy)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.