Városlista
2026. április 27, hétfő - Zita

Hírek

2018. Június 18. 13:42, hétfő | Helyi
Forrás: Szombat Mihály sajtóreferens Boxing Gym Vásárhely

Aranyak, ezüstök és sikeres minimum vizsgák a vásárhelyi bokszolóktól

Aranyak, ezüstök és sikeres minimum vizsgák a vásárhelyi bokszolóktól

A negyedik Gönczi Róbert Ökölvívó Emlékversenyen járt a hétvégén a Boxing Gym Vásárhely.

A kemény felkészülés és edzés után várva várt megmérettetéshez érkeztek a Boxing Gym Vásárhely fiataljai, akik szombaton és vasárnap a Helvécián megrendezett negyedik Gönczi Róbert Ökölvívó Emlékversenyen próbálhatták ki magukat, foglalta össze egyik mesterük Kecskeméti Imola és a küldöttséget elkísérő Bánvölgyi Róbert elnök. A vásárhelyi öklözők egy része sikeres minimum vizsgát is tett a verseny előtt.

Az első versenyző Nagy Józsi volt, aki bemutató mérkőzést vívott és ügyesen szerepelt, legyűrte ellenfelét, de eredményhirdetés ebbe a kategóriában nem volt. Serdülőben Ajtay Attila 62 kilogrammban ezüstéremmel tért haza, ifiben Tóth Niki aranyat hozott el. Rónyai Roli egy nagyon erős versenyzővel került össze a döntőbe kerülésért. Az első menetben még nem igazán találta a helyét, de hatalmasat küzdött, a második és harmadik menetben már felülkerekedett ellenfelén, de pontozással sajnos kikapott és nem került a döntőbe. Horváth Zoltán 91 kilogrammban döntőt bokszolt, mindhárom menetet egyértelműen uralva aranyérmet szerzett.

A csapatot Kecskeméti Imola, Krucsai Zsolt, Kovács Gábor és Tóth Károly Zsolt készítette fel. Viszonylag fiatal egyesületként, az első megmérettetések egyikeként a mutatott teljesítményt nagyszerűnek értékelték a mesterek, akik a későbbiekben még több versenyt, mérkőzést és természetesen még több aranyérmet szeretnének tanítványaiknak.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 26. 16:00, vasárnap | Életmód

ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.