Hírek
2019. Április 12. 11:30, péntek |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Áprilistól már 17 postán is lehet vonatjegyet vásárolni
A MÁV-START és a Magyar Posta között létrejött megállapodásnak köszönhetően áprilistól tesztjelleggel 17 postán lehet vasúti menetjegyet vásárolni.
A debreceni 20. számú (Malompark) postán idén januártól próbaüzemben kezdte meg a vasúti menetjegyek értékesítését a Magyar Posta. Az ott szerzett tapasztalatokat alapul véve – a két társaság megállapodása szerint – áprilistól további 16 postán lesz elérhető ez a szolgáltatás. A teszt ideje alatt Debrecen mellett Budapesten négy postán, Győrben két postán, valamint Hajmáskéren, Jászapátiban, Martfűn, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Szeghalmon, Szendrőn, Tabon, valamint Veszprémben egy-egy postán vásárolhatnak vasúti menetjegyet az ügyfelek.
A Magyar Posta az olyan hagyományosnak mondható szolgáltatásokon túl, mint a levél- és a csomagfeladás vagy a csekkbefizetés, számos más terméket és szolgáltatást is kínál ügyfeleinek, akiknek sok esetben egyszerűbb, ha egy helyen több dolgot tudnak intézni. A postán történő elővételi vasúti jegyvásárlás lehetősége is egy ilyen kényelmi szolgáltatás. A postai ügyintézők teljes körű képzést és oktatást kaptak a vasúti jegykiadásról, de szükség esetén, telefonon is kérhetnek segítséget a MÁV-START szakembereitől.
A Magyar Postával történő együttműködéssel a MÁV-START célja újabb partneri belföldi pénztárak működtetése, a közszolgáltatási feladatok még széles körben történő megfelelő ellátása, kihasználva a meglévő előnyöket: a Magyar Posta már kiépített, ügyfélkiszolgálásra alkalmas hálózati egységeiben történő jegyértékesítést.
A pilotprogramba a vasúttársaság a minél szélesebb körű tapasztalatszerzés érdekében vegyesen vont be kisebb és nagyobb településeken lévő, belvárosi vagy attól távolabb elhelyezkedő, hagyományos vagy üzletházi, vasútállomás közeli vagy akár vasúti pénztárral nem rendelkező településeken működő postákat. Ha a 17 postán bevezetett vonatjegy-értékesítés kedvező fogadtatásra talál, a kiértékelést követően, a tapasztalatok ismeretében a két állami vállalat további postákra is kiterjesztheti a vasúti menetjegyek értékesítését.
A postákon – a saját postai rendszerhez kapcsolatban - a MÁV-START jegyeladási rendszerét használják, annyi eltéréssel, hogy bizonyos funkciókra, így a megvásárolt jegyek visszatérítésére, cseréjére, és nemzetközi vasúti jegyek vásárlására a postákon nincs lehetőség. Ilyen igények esetén továbbra is a vasútállomásokon történő ügyintézés javasolt.
A postai ügyintézők a jegyértékesítéshez kapcsolódó információkról, így például menetrendről, elérhető kedvezményekről felvilágosítást tudnak adni az ügyfeleknek, de a vasúti utazástervezésekor, az utazást megelőzően részletes információkért továbbra is elsősorban a MÁV-START információs csatornáit, a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatot vagy www.mavcsoport.hu internetes oldalt érdemes az utasoknak használniuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. November 15. 08:44, szombat | Sport
Vb-selejtezők - Az ír kapitány szerint van esélyük a győzelemre Budapesten
2025. November 15. 08:43, szombat | Életmód
Pénteken nyílik meg Budapest hivatalos karácsonyi vására a Deák Ferenc téren
2025. November 15. 08:40, szombat | Külföld
Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország Cirkon hiperszonikus rakétával mért csapást Ukrajnára
Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen
