Hírek
2017. Március 23. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Április végéig lehet jelentkezni a Magyarország legszebb konyhakertje versenyre
Meghosszabbították a szervezők a Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű program nevezési idejét a nagy érdeklődésre tekintettel.
Április 30-ig jelentkezhetnek azok a szervezetek, amelyek településükön meghirdetik a versenyt.
Kovács Szilvia programigazgató, karcagi alpolgármester az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a csatlakozók többnyire önkormányzatok és civil szervezetek, de arra is van példa, hogy nemzetiségi önkormányzat, natúrpark, kertbarát kör, művelődési ház, oktatási-nevelési intézmény, lakóközösség, egyházi szervezet, valamint néhány magánszemély áll a mozgalom élére. A program népszerűségét jelzi szavai szerint, hogy négy év alatt ötszörösére nőtt azoknak a településeknek a száma, ahonnan nevezés érkezett, 2016-ban 318 helységben versengtek. A részt vevő kertművelőké pedig hétszeresére emelkedett. Hozzátette, hogy az idén már 20 százalékkal többen csatlakoztak a programhoz, mint az előző év azonos időszakában.
A Magyarország legszebb konyhakertje díjakat az OMÉK - Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár - zárónapján, szeptember 24-én adják át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld
Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
