Városlista
2022. szeptember 28, szerda - Vencel

Hírek

2018. Július 14. 13:41, szombat | Kék hírek
Forrás: police.hu

Álrendőrként akartak kábítószerhez jutni

Álrendőrként akartak kábítószerhez jutni

A BRFK nyomozói befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben négy férfi rendőrnek adta ki magát, majd házkutatást színlelve akartak elvinni egy budapesti lakásból több mint 3 millió forint értékben marihuánát.

A nyomozás adatai szerint a 42 éves nagykőrösi H. Zsolt, valamint három budapesti társa, a 27 éves Sz. Tamás, az 50 éves V. József és a szintén 50 éves F. István álrendőrként „házkutatást” tartott tavaly július 11-én kora este Budapest I. kerületében, egy Fő utcai lakásban azzal a céllal, hogy az ott lakó nőtől megszerezze a lakásban lévő kábítószert és készpénzt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya a Közrendvédelmi Főosztály járőreivel együttműködve ekkor érték tetten az elkövetőket, akik közül három férfit a ház előtt, H. Zsoltot és N. Nikolettet a lakásban fogták el. A rendőrök a házkutatáskor 0,2 kilogramm marihuánát, valamint valutát találtak és foglaltak le.

A nyomozók ezután átvizsgálták a nő barátjának az autóját, amelyben további 3,6 kilogramm marihuánát találtak egy sporttáskában. A nyomozók az álrendőröknél és a lakásaikban „Rendőrség Police” feliratú igazolványokat, jelvényeket, bilincset, játék- és gáz-riasztó fegyvert találtak. A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy pilisjászfalui házhoz, aminek az emeletén megtalálták azt az ültetvényt, ahol a korábban lefoglalt marihuánát termesztették.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a négy férfi ellen csalás és kábítószer birtoklása miatt, míg a 33 éves budapesti N. Nikolett ellen kábítószer birtoklása miatt folytattak eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratot a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2022. Szeptember 28. 13:09, szerda | Kék hírek

Rendőr segített egy dílert dizájner drogok értékesítésében

Letartóztatott a bíróság egy drogdílert és egy rendőrnőt, mert a gyanú szerint összejátszottak annak érdekében, hogy a kábítószerkereskedő zavartalanul értékesíthessen dizájner drogokat.

2022. Szeptember 28. 09:11, szerda | Kék hírek

Kamionról lopott okostévéket egy román bűnszervezet

Magyarországon fosztott ki egy Szlovákiából Olaszországba okostévéket szállító kamiont egy öttagú román bűnszervezet, amelynek tagjai ellen most emeltek vádat.

2022. Szeptember 25. 06:58, vasárnap | Kék hírek

Lezárt akta: A biztonsági öv megmenthette volna

Tavaly októberben egy személygépkocsi az 51-es főúton, Dömsöd térségében közlekedett Budapest felől Baja irányába, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban lesodródott és egy út menti fának csapódott.

2022. Szeptember 24. 14:20, szombat | Kék hírek

Rendőrség: új módszerekkel próbálkoznak csalók az apróhirdetések oldalain

Az apróhirdetések oldalain a csalók újabb módszerrel, hamis linkekkel próbálják becsapni az eladókat - hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton a police.hu oldalon.