Hírek
2017. Május 09. 11:23, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Akiktől az emberi méltóságot is elvették

Vagonkiállítás a holokauszt áldozatainak emlékére
Megérkezett Békéscsabára az Élet Menete Alapítvány holokauszt-vándorkiállítása. Az országban korábban már több mint kilencven helyszínén látható tárlat a csabai pályaudvaron álló korabeli vagonban mutatja be a holokauszt történéseit, hogy a mai kor fiataljai is képet kaphassanak a vészkorszakról – annak a reményében, hogy az soha ne ismétlődhessen meg. A kiállítás hétfői megnyitóján beszédet mondott Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője.
A megnyitón a most kilencven éves holokauszt-túlélő, Forgács János idézte fel az 1944–45-ös év eseményeit. Az akkor tizenhat éves, gödöllői fiatalembert családjával először Hatvanba szállították. Arról tájékoztatták őket, hogy Németországba viszik dolgozni, azonban amikor egy német tiszt a hatvani bevagonírozásnál pisztolyával főbe lőtt egy hordágyon szállított, szélütött férfit, már tudták: szörnyű sors vár rájuk. Forgács János négy-négy hónapot töltött Auschwitzban és Dachauban, ahol rettenetes körülmények között dolgoztatták őket, míg a gyengékre és betegekre a gázkamrák és a krematóriumok vártak. A szovjet és a nyugati szövetséges erők közeledtével az őrök elmenekültek, s magukra hagyták a rabokat, akik végül a közeli városban találkoztak a bevonuló amerikai katonákkal.
- Az emberi minőséget és az emberi méltóságot vették el a nácik a haláltáborokba hurcolt zsidóktól – jelentette ki beszédében Miklós Péter történész. Az Emlékpont intézményvezetője emlékeztetett: minden civilizált európai gondolkodó, demokratikus elkötelezettségű politikus és történelmi egyház elhatárolódott a hitleri Németország náci vezetésének rémtetteitől, akik nem emberként tekintettek a zsidókra, az „anyagháború” idején még a kivégzés golyóját is sajnálták a fajelméletük által kirekesztettektől.
A történész hangsúlyozta: a ma élők feladata, hogy beszéljenek a holokausztról, hogy az ne ismétlődhessen meg, de és beszéljenek az embermentőkről is, akik a náci rendszer kegyetlen bosszúját kockáztatva mentették üldözötteket, akik között a zsidók mellett ott voltak a cigányok, a színes bőrűek, a homoszexuálisok és a fogyatékossággal élők is. Az emlékeztetés feladatát vállalja Hódmezővásárhelyen az Emlékpont berkeiben működő Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely is, ahol a holokauszt gyermekáldozatainak emlékét is őrzik.
A megnyitón felszólalt még Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere, Ugrai Gábor, a helyi Városvédő és Szépítő Egyesület elnökségi tagja, Verő Tamás főrabbi, valamint Valastyán László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi tagja. A vándorló vagonkiállítás május 13-ig látogatható a békéscsabai vasútállomáson.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.