Hírek
2016. Szeptember 21. 16:01, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
A vasút megérkezett a digitális korszakba

Kedden megnyitott minden idők legnagyobb vasúti jármű- és közlekedéstechnikai kiállítása a berlini vásárvárosban.
Az ünnepélyes eseményen megjelent többek között Alexander Dobrindt közlekedésért és digitális infrastruktúráért felelős szövetségi miniszter és Violeta Bulc, az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa is. Jelenlétükben került sor kora délután a világ vasúti vezetőinek idei csúcstalálkozójára. Az eseményen részt vett Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A hivatalos megnyitón Alexander Dobrindt azt hangsúlyozta, hogy a 11. InnoTrans történelmi lépést tett az új innovációkkal teli világban, a vasúti szállítás és közlekedés megérkezett a digitális korba, „hivatalos nevén a Mobility 4.0-ba”. Az InnoTrans kiállításon 2950 kiállító mutatkozik be. A rendezvény méretére jellemző, hogy 140 vasúti gyártmány itt mutatkozik be először a világ nagyközönsége előtt.
Olyan újdonságokkal lehet találkozni – hogy a legnagyobbakat említsük –, mint a svájci Stadler cég Giruno-ja, azaz az első, EC250 márkanév alatt futó nagysebességű villamos motorvonata, amely 2017-ben áll majd forgalomba, s 2019-től a világ leghosszabb vasúti alagútjában, a júniusban megnyitott alpesi Gotthárd-alagútban fog szolgálatot teljesíteni.
A Siemens a török megrendelésre készített „Velaro Turkey” gyorsvasútját, valamint a „Metro Riyadh” szerelvényét hozta. Ez utóbbit Szaúd-Arábia fővárosában fogják használni, és kifejezetten az ottani klimatikus körülményekre fejlesztettek ki német szakemberek. A kiállítók között van a francia Alstom nulla széndioxid-kibocsátású helyi vonata, a csehek pedig egy villamost, a Škoda Transportationt hozták el: a „ForCity plus” névre keresztelt jármű 350 fő szállítására alkalmas.
A világ vasúti vezetőinek csúcstalálkozóján Dávid Ilona több kétoldalú megbeszélést is folytatott többek között az osztrák, a német és az orosz vasút képviselőivel, valamint személyesen tárgyalt Violeta Bulc uniós biztossal a Szerbiával közös Budapest–Belgrád projektről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.