Városlista
2026. február 3, kedd - Balázs

Hírek

2020. Július 06. 11:14, hétfő | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

A vasút izgalmas, de nem játszótér!

A vasút izgalmas, de nem játszótér!

A nyári szünet beköszöntével, nagyobb valószínűséggel „játszanak” elfoglaltság után kutató fiatalok a vasúti töltéseken, álló szerelvényeken.

Ez azonban az üzemi területen nem csak tilos, de önmagukra, az utasokra és a vasúti közlekedésre nézve is életveszélyes cselekedet.

A nyári szünet beköszöntével többször előfordulhat, hogy a fiatalok, a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken keresnek elfoglaltságot. Ilyenkor önmagában jelenlétükkel is veszélyben vannak, hiszen könnyen a száguldó vonatok elsodrási zónájába kerülhetnek, a magasfeszültségű felsővezeték közelében – akár 1-1,5 méter távolságból is – könnyen halálos áramütés érheti őket, vagy leeshetnek a mozgásba lendülő vonatról.

Előfordul, hogy tárgyakat, például pénzérméket vagy köveket helyeznek a sínszálakra, legrosszabb esetben pedig kövekkel hajigálják a szerelvényeket. Mindez azonban csöppet sem veszélytelen szórakozás! A sebességtől megpattanó tárgyak anyagi kárt, akár életveszélyes sérüléseket, valamint kisiklást is okozhatnak, amivel veszélyeztetik a vasúti közlekedést, ez pedig bűncselekménynek minősül.

Nem kell közvetlenül a vágánytengelyben lenni ahhoz, hogy életveszélybe kerüljön a tiltott helyen tartózkodó személy, hiszen a nagy sebességgel közlekedő vonat menetszele el tudja sodorni, ki tudja billenteni az egyensúlyából. A vonat okozta erős menetszél pedig felkaphat egy apróbb tárgyat, vagy kivágódik a vonat alól, ami felcsapódhat és komoly személyi sérüléseket okozhat.

A szándékos rosszalkodáson túl, fülhallgatóval hangos zenét hallgatva, telefont nyomkodva, nem megfelelő, sőt tiltott helyen átkelve is komoly esélye van a súlyos sérüléseknek. Az egyre több korszerű, csendes jármű és a sok helyen felújított, zajcsillapított pálya miatt csökkenhet a reakcióidő, de a helyzet veszélyességének megfelelő felismerésére sem jut elég idő, figyelem. Például egy 120 km/h sebességgel haladó vonat 1 másodperc alatt 33 métert tesz meg. Ez azt jelenti, hogy 1-2 pillanat alatt nagyon súlyos, akár rokkantságot vagy halált okozó sérüléseket lehet szerezni.

A MÁV arra kéri a szülőket, hogy hangsúlyosan hívják fel gyermekeik figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára, valamint az ártatlannak tűnő játékok esetlegesen életveszélyes következményeire. Akik pedig bűncselekményt észlelnek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű