Hírek
2018. Május 07. 09:47, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A vásárhelyi hímzés titokzatos világa
Egy terület népi tárgyi kultúráját meghatározzák az adott helyen megtalálható anyagok
– mondta el a Tornyai János Múzeumban szombat délelőtt a vásárhelyi hímzés világát bemutató tárlatvezetésén Terendi Viktória, a közgyűjtemény néprajzkutatója. Ezt a hímzést házi vászonra készítették és párnavégeken maradt fenn, ruházat ékesítésére nem alkalmazták.
A legrégebbi darabok az 1700-as évek elejéről származnak, s a hímzés pontos eredete nem ismert, hiszen a török hódoltság után a Kárpát-medence számos területéről érkező visszatelepülők magukkal hozták korábbi lakóhelyük motívumvilágát is.
A hímzéshez a racka és cigája juhok hosszú szőréből font fonalat használták, amelyet három szín – a vörös, a kék és a barna – számos árnyalatára festettek meg. Azt még nem sikerült tisztázni, milyen anyagokat használtak a festéshez és a színek rögzítéséhez, de az árnyalatok különbözőségét a festékben áztatás időtartamával és a festőanyagba mártások számának változtatásával tudták befolyásolni.
A Tornyai János Múzeum állandó kiállításán látható tornyos ágyban – amely Tornyai János gyűjtéséből került a közgyűjtemény állományába – hat párna látható, amelyeket a Vásárhelyi Hímzőműhely munkatársai rekonstruáltak, míg a fali tárlókban három eredeti párna is helyet kapott. A szombati tárlatvezetésre mini-kiállítást is összeállított a néprajzkutató, amelyben a múzeum raktárában őrzött további hímzések is bemutatásra kerültek.
Terendi Viktória szólt arról is, hogy a vásárhelyi hímzés különleges látásmód meglétére utal, hiszen a hímzésben megjelenő motívumok – a virágok, a lelket szimbolizáló lepke, vagy a termékenységre utaló füge és gránátalma – olyan módon alakultak, hogy azokat első pillantásra nem is lehet azonosítani.
A vásárhelyi hímzés a nem könnyen elkészíthető díszítések közé tartozik, ezért azok tervezését és előrajzolását szakértőkre bízták, s ha valakinek sok hímzés díszítette otthonát, az előkelő társadalmi és vagyoni helyzetét is jelezte, hiszen csak az időt tud szentelni a hímzésnek, aki helyett a földeken és a házimunkában béresek, cselédek végezték a fizikai munkát.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
