A 95 évvel ezelőtt „kikiáltott” Tanácsköztársaság az elvek szintjén ugyan deklarálta a vallásszabadságot, ám a gyakorlati lépések az egyházi javak elkobzásától a klerikusokkal szembeni jogfosztásokon át egészen a papgyilkosságokig terjedtek. Ezt az eddig még kellően fel nem tárt témakört a Rádió Orient műsorában Magyar Endre levéltáros-helytörténész és Vezsenyi Péter levéltáros mutatta be. A beszélgetéssorozat mentora a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület (TITE).

A magyarországi Tanácsköztársaság egyházpolitikája a diktatúra 133 napja alatt folyamatosan alakult, formálódott. A szociáldemokrata párt programjában a „vallás magánügy” elve kimondásával a kötelező iskolai vallásoktatás eltörlése és az egyházak közpénzből történő segélyezésének megszüntetése volt hangsúlyos az egyházpolitika tekintetében. Az orosz bolsevik program ezen túl a klerikusokkal szemben alkalmazandó jogfosztást is előirányozta, amelyet a hatalomgyakorlásból való kizárással és az államéletbe történő beleszólás jogának megvonásával képzelt megvalósítani. Követelte továbbá az állam eszközeinek felhasználását a vallásellenes propaganda terén. A Tanácsköztársaság 1919. június 23-án elfogadott végleges alkotmánya kizárta ugyan a papságot, szerzeteseket a választójogból, de a vallás szabad gyakorlásának jogát is hangsúlyozta.

Az egyházpolitikában elkülönülő hatásköröket figyelhetünk meg. Az egyházi vagyon lefoglalása és köztulajdonba vétele intézményesült először. A Forradalmi Kormányzótanács március 24-i ülésén meghozott döntése értelmében Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiztos március 26-án kereste fel az egykori piarista növendékből szociáldemokratává lett Faber Oszkárt, hogy vállalja el a szekularizáció levezénylését. Az e célból létrejött szerv a proletárdiktatúra alatt különböző elnevezéseken fordult elő (Vallásügyi Likvidáló Hivatal vagy Vallásügyi Likvidáló Országos Biztosság), ezek olykor egy-egy iraton együtt is szerepelnek.

A likvidálás kezdetben szabályozatlanul folyt. A zavaros állapotokat kívánta feloldani a Közoktatásügyi Népbiztosság 13. számú rendelte, amelyet 1919. április 27-én tettek közzé. A köztulajdonba veendő egyházi vagyonnak három csoportját határozták meg. Az egyházi ingatlanokat (földbirtokok, házak), a készpénz- és értékpapír vagyont, valamint az egyéb ingóságokat (műkincsek, könyvtárak stb.) Nem kellett köztulajdonba venni a templomokat, kápolnákat és a vallásos szertartáshoz szükséges felszereléseket. A likvidálás irányítása később tovább differenciálódott azáltal, hogy 1919. május közepén megszületett az egyházi birtokok köztulajdonba vételét szabályozó rendelet. Immár azokat a 100 hold feletti mezőgazdasági birtokokat és 10 holdat meghaladó erdő- és szőlőbirtokokat, amelyeket a likvidáló bizottság munkája nyomán már köztulajdonba vettek, a helyi munkástanácsok kötelesek voltak átadni a Földművelésügyi Népbiztosság mezőgazdasági és erdészeti megbízottjának.

Esztergomban 1919. március végén és április második felében foglaltak le és szállítottak Budapestre értéktárgyakat a főszékesegyházi kincstárból és a prímási palotából. A 13. számú közoktatásügyi népbiztosi rendelet alapján Faber Oszkár májusban küldte ki Dénes Károlyt, a volt Vallásügyi Minisztérium számtanácsosát, hogy az Esztergom város és az esztergomi járás munkástanácsai által kiküldött likvidáló bizottságok munkáját irányítsa. Dénes két tagból álló bizottságot alakított, és június 14-én már részletes jelentést küldött Faber Oszkárnak a lefoglalt egyházi vagyonról.

A Tanácsköztársaság egyházpolitikájának második nagy területe az egyház és az állam szétválasztása, amely leginkább a kötelező iskolai vallásoktatás eltörlésének követelésében öltött testet. Kezdetben ezen a területen is önhatalmúlag intézkedtek a munkástanácsok. A proletárdiktatúra március végén rendeletben mondta ki az iskolák államosítását, április 12-én pedig megjelent a művelődési és oktatási ügyek igazgatásáról szóló rendelet, amely a munkástanácsok kebelében úgynevezett művelődési osztályok alakítását irányozta elő.

A Tanácsköztársaság szentendrei eseményei is alátámasztják azt, hogy a diktatúra idején a vallásszabadság csupán az egyéni vallásgyakorlásra és a lelkiismereti szabadságra korlátozódott. Noha az Új Kor című szentendrei pártlap azt írta a vezércikkében, „hitbuzgó elvtársainkat vallásukban senki sem zavarja”, a helyi munkástanács legelső intézkedése az volt, hogy betiltotta a Dr. Kucsera Ferenc római katolikus káplán által szerkesztett Szentendrei Néplapot, illetve „köztulajdonba vette” annak vagyonát és papírkészletét. A munkástanács jegyzőkönyvei szerint egyes, köztiszteletben álló polgárokkal együtt a káplánt is karhatalmi ellenőrzés alá helyezték, majd rövidesen vizsgálatot indítottak ellene, kommunista-ellenes (keresztény-szocialista) közéleti szerepvállalása miatt. Kihallgatása során meg kellett neveznie a betiltott újság szerzőit, vissza kellett vonulnia a közügyektől és nyilvános önkritikát kellett gyakorolnia a hívei előtt, a templomban.

Emiatt terelődhetett Kucsera atyára az 1919. június végén kitört ellenforradalom szervezésének a gyanúja. A legalitást – a proletárdiktatúra jogfelfogása szerint is – teljes mértékben nélkülöző eljárás a legelemibb formai követelményeknek sem felelt meg, a rögtönzött halálos ítéletet is csak másnapra készült el. Prekoncepció alapján, konkrét bizonyíték nélkül, hosszas és eredménytelen vallatás után ítélték halálra a fiatal káplánt a Pomázi Járási Direktórium tagjai, valamint a kiküldött terrorcsapat vezetője.

A Tanácsköztársaság bukása után a kivégzést elrendelő statáriális törvényszék tagjait felbújtói bűnrészesként halálra, illetve életfogytig tartó szabadságvesztésre-, a kivégzés végrehajtásra önként jelentkezett vörös katonákat 10, 13, illetve 15 évre-, egy parancsra kivezényelt vöröskatonát pedig 3 év fegyházbüntetésre ítélte a Pestvidéki Királyi Törvényszék. (Ezzel összefüggésben a Vörösőrség kerületi főparancsnokának a felelőssége is felvetődött a nyomozati eljárás során, azonban az ő felbujtói bűnrészességét nem sikerült bizonyítani.) Az ítélet végrehajtását végül azért kellett felfüggeszteni, mert a per fő vádlottjai, a szovjet-magyar hadifogoly csere-egyezmény keretében kivándorolhattak Szovjet-Oroszországba.

A Katolikus Egyház a mártírhalált halt Kucsera Ferencet „tiszteletreméltó vértanúként” tartja számon. Boldoggá avatása folyamatban van - mondta el a Rádió Orient műsorában Magyar Endre és Vezsenyi Péter.