Hírek
2018. Szeptember 03. 11:18, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A Tornyai-múzeum munkatársa nyerte a logópályázatot
Logópályázatot hirdetett a Szeretem Vásárhelyt Egyesület, amelynek során alig egy hét állt az indulók rendelkezésére, hogy az egyesület arculatát és törekvéseit tükröző grafikai motívumot elkészítsék.
Mindennek ellenére tizenhat pályázó huszonöt alkotása közül kellett kiválasztania a zsűrinek, amelynek elnöke az egyesület tagja, V. Nagy Nándor volt.
V. Nagy Nándor elmondta: az egyesület logójától azt várták, hogy az kifejezze a civil szervezet lendületét, s a városhoz fűződő érzelmi és értékalapú kapcsolatát. Elvárásuk volt, hogy a logó ne legyen sem bonyolult, sem túl absztrakt, valamint mentes legyen a képi kliséktől, s a jelkép széles közönséget megszólítva velük a huszonegyedik század elvárásainak megfelelően kommunikáljon. Az egyesület az alkotók motiválására ötvenezer forint munkajutalmat is kitűzött a győztes pályamű elkészítőjének.
A szakmai zsűri által kiválasztott öt legjobb logó felkerült a legnagyobb közösségi hálóra, szavazásra hívva az internet használóit, akik közül a legnagyobb számban Szender Ákosnak, a Tornyai János Múzeum informatikusának alkotására szavaztak, így az ő logóját használja mostantól az egyesület.
Szender Ákos a jelkép megalkotása során szem előtt tartotta a vásárhelyi hímzés színeit, a bordót és a kéket, valamint a szívet, mint szeretet motívumát használta fel. Mint elmondta, jó ötletnek tartja, hogy az egyesület kihívás elé állította a grafikai megoldásokkal foglalkozó alkotókat és a széles közönséget is bevonták a pályaművel megítélésébe.
A győztes pályamű elkészítőjének az erről szóló oklevelet a munkajutalommal együtt péntek délután Walterné Böngyik Terézia, a Szeretem Vásárhelyt Egyesület elnöke adta át, aki elmondta, hogy hétfő reggel, az első tanítási napon az egyesület tagjai iskolába igyekvő gyerekeket már az új logóval ellátott mellényben fogják segíteni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
