Hírek
2015. November 30. 15:16, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Áncsán István Hódmezővásárhelyi LKC
A TABELLA ÉLÉRE UGROTTAK A JUNIOROK

A bajnoki tabellát vezető, két 100%-os csapat találkozott szombaton a Balogh Imsi Sportközpontban az NBII Dél-Kelet csoport junior bajnokság 10. fordulójában.
A vendég gyomaendrődiek jobb gólarányuknak köszönhetően az élen álltak a meccs előtt, így számunkra kiemelten fontos volt a győzelem a forduló rangadóján.
Magabiztos játékkal kezdte csapatunk a mérkőzést, és ugyan csúsztak apróbb hibák a játékunkba, a félidő derekára így is sikerült állandósítani 3-4 gólos előnyt. Főként Kónya és Földesi gólerős játékának köszönhetően sikerült jobban leszakítani a vendégeket, akik főként beállósuk megjátszásából tudtak eredményesek lenni.
A félidőben 17-11 eredmény állt az eredményjelzőn, ami kicsit minket is meglepett, hiszen szorosabb mérkőzésre számítottunk.
A második játékrészben a csapat talán az egész idény legjobb játékát produkálta. Az első 10 percben állva hagyták a gyomaendrődieket (40. perc 24-12), és szerencsére ezután sem vettek vissza a lendületből a lányok, így a mérkőzés vége kiütéses győzelmet hozott. Csapatunk minden játékelemben felülmúlta ellenfelét, így nagy-arányú győzelmünk teljesen megérdemelt.
Sikerüknek köszönhetően átvették a bajnoki tabellán a vezetést a gyomaendrődi csapattól.
NBII Dél-Kelet csoport női junior kézilabda bajnokság – 10. forduló
2015.11.28., Balogh Imsi Spcs.- 250 néző
Hódmezővásárhelyi LKC – Gyomaendrődi Liget Fürdő NKSE 40-21 (17-11)
Jv: Major Gábor, Takács Tibor
HLKC: Balogh – Sajtos 3, Sebők 1, Klemm 6, Földesi 7, Kónya 4, Kandó 2, Cs: Bánfi (k), Kránitz 1, Blaskovics 3, Becsei 1, Bálint 3, Besenyi 1, Mérai 7, Kovács, Molnár S. 1
A Gyomaendrőd gólszerzői: Baráth 10, Gyuricza 5, Kruchio 2, Kovács 2, Farkas 2
Kis Márk edző: “Az őszi elsőségről döntött a mérkőzés, de a csapatot nem nyomta agyon a teher… sőt szárnyakat adott! Örülök a magabiztos és nagyarányú győzelemnek! Gratulálok a lányoknak!”
Az őszi szezon zárófordulójában (december 4., péntek – Szeghalom) a csapat számára a hibátlan őszi mérleg megőrzése lesz a tét!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 04. 09:00, vasárnap | Életmód
Mindszenty József, az utolsó magyar hercegprímás 50 éve halt meg
Ötven éve, 1975. május 6-án halt meg Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja:
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Belföld
Soltész Miklós: sorsfordító időket élünk Romániában és a Vatikánban is
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is
2025. Május 04. 08:58, vasárnap | Kék hírek
ÉKM: újabb 10 milliós bírság a horrorkaravánokra
Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt