Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. Április 18. 11:41, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

A Soá áldozatairól a szegedi piarista gimnáziumban

A Soá áldozatairól a szegedi piarista gimnáziumban

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai számára tartott rendhagyó történelemórát Magyarok, zsidók, magyar zsidók címmel a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából Miklós Péter történész.

Az órán szó volt az antijudaizmus és antiszemitizmus fogalmáról, valamint arról is, hogy sajátos többes – magyar és zsidó – identitás jellemezte a hazai zsidóságot, s hogy az izraelita vallásúak magyar nemzet melletti elkötelezettségének egyik legemlékezetesebb jele az első világháborúban való tömeges részvételük, s áldozattá és hőssé válásuk.

Tragikus sorsként elevenített föl Miklós Péter olyan életutakat, amelyekben a négyévi első világháborús katonai szolgálat után alig két évtizeddel haláltáborokba kerültek az egykor a hazáért harcoló magyar zsidók, s ugyanaz az állam rekesztette ki és fosztotta meg jogaiktól – és végül életüktől – őket, amelyért ők az életüket tették kockára.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.