Városlista
2025. október 4, szombat - Ferenc

Hírek

2012. Július 31. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

A román IMF-hitelt kaphatja a magyar kormány is

A román IMF-hitelt kaphatja a magyar kormány is

A magyar kormány elővigyázatossági hitelprogram iránt jelezte érdeklődését a hiteltárgyalások során, ezt többször is nyomatékosították az elmúlt időszakban – tudta meg forrásaitól a Népszabadság. Nem kizárt, hogy a kormány meg is kapja, amit kér.

A hitelhez mind a Nemzetközi Valutaalap, mind az Európai Bizottság hozzájárul, mindkét szervezetnek megvannak a saját hitelprogramjai. Állítólag Brüsszel egy olyan megállapodásra készül, amely elővigyázatossági jelleget ölt. Az IMF ugyanakkor a készenléti hitelprogramját kínálja továbbra is, ám annak azt a változatát, amelyik szintén elővigyázatossági alapokon nyugszik.

Vagyis nem muszáj lehívni a hitelt, ugyanakkor ha szükség van rá, s a kérelmező ország maradéktalanul megfelel a feltételeknek – vagyis olyan makrogazdasági programot tud felmutatni, amelyik fenntartható és stabil gazdaságot céloz meg, a fiskális egyensúly megőrzése mellett –, lehívható. Mint korábban megírta a lap, a válság kitörése óta három ország részesült az IMF készenléti/elővigyázatossági hiteléből: Costa Rica, Guatemala és El Salvador.

A lap forrásai arra hívták fel a figyelmet, hogy a román 2011. tavaszi megállapodás hasonlíthat ahhoz, amiről most tárgyal a kormány és a hitelnyújtók. A román kormány akkor 3,5 milliárd eurós megállapodást kötött a valutaalappal, amely szervezet a készenléti programon belül adott elővigyázatossági hitelt Bukarestnek. Románia hozzánk hasonlóan előre jelezte, hogy nem kíván pénzt lehívni a hitelkeretből, amelyhez az Európai Unió 1,4 milliárd euróval, a valutaalap pedig 0,4 milliárd euróval járult hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld

Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb

Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve

2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld

Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.