Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2019. November 25. 11:33, hétfő | Helyi
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

A Nyugatiban járt az új KISS - Több ezer érdeklődő a nyílt napon

A Nyugatiban járt az új KISS - Több ezer érdeklődő a nyílt napon

A 40 motorvonatra megkötött keretmegállapodás alapján 2017 augusztusában 11, 2018 decemberében 8 darab emeletes motorvonat szállításáról írt alá szerződést a MÁV-START Zrt., ezek gyártása már folyamatban van.

Az idén szeptemberben további 21 KISS gyártására szóló szerződéshez a november 19-én megszületett kormánydöntés értelmében a forrás rendelkezésre áll. A nagy sikerre való tekintettel, a múlt havi nyílt napokat követően, most a Nyugati pályaudvaron lehetett bejárni a jövőre forgalomba álló KISS-t.

Az egy hónapja Szolnokon, Vácott és Monoron tartott KISS bemutatókon közel 6 ezren vettek részt, az ország minden részéből érkeztek a látogatók.

Az első ütemben érkező emeletes vonatokat a két legforgalmasabb budapesti elővárosi vonalon állnak forgalomba a Budapest-Nyugati–Vác–Szob (70-es számú) vasútvonalon és a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok (100a) vonalon közlekedik majd. A KISS tágas, légkondicionált utasterében 600-an tudnak kényelmesen, ülve utazni, és a motorvonat az oldalankénti 12 ajtajával megkönnyíti, felgyorsítja az utasok fel-és leszállását az állomásokon. A két, már legyártott, KISS-en a velimi tesztpályán klímateszteket, míg Mindenben menetdinamikai teszteket végeznek. A most bemutatott, jármű hétfőn indul hazai hatósági tesztekre.

További két jármű üzembehelyezés alatt áll Dunakeszin, ezt követően indul a mozdonyvezetők oktatása.

A felújítások és a modern motorvonatok forgalomba állítása hozzájárul a menetrend javításához, a pontosabb közlekedéshez, a vonalra jellemző fokozott terhelés kiegyensúlyozottabb eloszlásához is. 2020 tavaszán a MÁV mintegy 6 milliárd forintot csoportosít át a saját forrásaiból, hogy a ceglédi vonal műszaki állapotán javítson. A Nyugati pályaudvar és a Kőbánya-Kispest közötti részen mintegy 14 kilométeren van állandó és 9 kilométeren ideiglenes forgalomkorlátozás.

Az elmúlt 10 év legnagyobb volumenű, a MÁV saját forrásából megvalósuló beruházás során a tervek szerint hat hónap alatt felújítják a vágányokat, cserélik az ágyazatot, a felépítményt és a váltókat, emellett szükség szerint javítják a biztosítóberendezéseket és a felsővezetékeket is. Ezt követően megszűnik a 40-60 km/h-s sebességkorlátozás, így visszaállhat az óránkénti 80 kilométeres sebesség a szakaszon.


A vasúttársaság az egyéni eljutási lehetőségekkel minden szempontból versenyképes szolgáltatást kíván nyújtani különösen a budapesti elővárosi vonalakon, ezért 2022 végére kizárólag modern motorvonatok (KISS, FLIRT és Desiro) szállítják az utasokat a budapesti elővárosi vonalakon.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „2020-ban a 19 darab KISS forgalomba állításával új korszak kezdődik a személyszállításban Magyarországon. A kormány friss döntése alapján az idén szeptemberben aláírt második ütem 21 KISS motorvonatára is biztosított a forrás: a 2021 tavaszától érkező 21 új motorvonat 106 milliárd forintra becsült költsége bekerült a következő uniós ciklus magyar költségvetésébe; és ezzel a gyártócég, a Stadler elkezdheti majd ennek a gyártását is. Avasút versenyképességének növelése érdekében tovább folytatjuk az ötven állomás felújításáról szóló programunkat, valamint jövőre 375 új jegykiadó automatát helyezünk üzembe."

Kerékgyártó József, a MÁV-START vezérigazgatója elmondta, hogy „A Nyugati pályaudvar éves utasszáma közel 17 millió, ami naponta majdnem 50 ezer utast jelent, míg az induló és érkező vonatok száma hétköznaponként eléri a félezret. Érezhető változásokat fognak tapasztalni az utasok a vasúti közlekedésben december 15-étől, amikor életbe lép az új menetrend. A váci zónázó vonatok az esti órákban is közlekednek majd. Az esztergomi elővárosi vonalon pedig napközben egyenletesebb eloszlásban nagyobb vonatkínálat lesz. Budapest és Piliscsaba között munkanapokon átlagosan 15 percenként közlekednek majd a vonatok.”

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű