Hírek
2012. Július 26. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A multikat terhelné a közműadó?

Elsősorban a nagy multinacionális cégektől számítana jelentős bevételre az állam a BKV megmentésénél felvetődött közművezeték-adóból – tudta meg fideszes forrásokból a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a nagy önkormányzati közszolgáltatókon túl a távközlési társaságoknak és a televíziós, internetes, telefonos kábelszolgáltatóknak kellene majd a terhet viselniük.
Az adó hatálya alá tartozhatnának a víz- és csatornavezetékek, a gázvezetékek, a telefonos, kábeltelevíziós, riasztórendszeres vagy más föld alatti vezetékek is. Az önkormányzati társaságok közül Budapesten érintett lehet a Főtáv, a heteken belül városi tulajdonba visszakerülő Fővárosi Vízművek, a jelentős részben francia kézben lévő Fővárosi Csatornázási Művek, a szintén vegyes tulajdonú Fővárosi Gázművek, illetve az állam által a kilencvenes években privatizált Budapesti Elektromos Művek – írja a Magyar Nemzet.Kormánypárti képviselők szerint sem a közműcégek, sem a közterületek alatti földet eddig ingyen használó multik nem fogják áthárítani a lakosságra a terheket, mert már így is elég nagy a piaci verseny.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. Október 03. 07:00, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország történetének leghosszabb távú LNG-szerződését írta alá az ENGIE-vel
Magyarország történetének leghosszabb távú szerződését írta alá cseppfolyósított földgáz (LNG) beszerzéséről a francia ENGIE-vel, amely fontos pillérét fogja jelenteni hazánk energiabiztonságának a jövőben
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát